Gyógyultan otthonába távozhatott az a kétéves kisfiú, akinél először diagnosztizálták a Semmelweis Egyetemen a koronavírus-fertőzés következtében kialakuló sokszervi gyulladást, amely egy nagyon ritka, de súlyos szövődménye a gyermekkori COVID-19 betegségnek. Az érintett gyermek az antitest vizsgálat szerint az elmúlt hetekben, hónapokban találkozhatott a koronavírussal, a SARS-CoV-2 vírus az egyetemi klinikára kerüléskor ugyanakkor már nem volt kimutatható nála, csak a következményként kialakult sokszervi gyulladás (angol rövidítéssel PIMS) tüneteit észlelték. A haladéktalanul megkezdett immunglobulin és szteroid terápia következtében a kisfiú állapota folyamatosan javult.

Gyermekeknél legtöbbször enyhe tüneteket okoz a koronavírus, nemzetközi szinten ugyanakkor már a járvány első hulláma alatt regisztráltak olyan eseteket, amikor a koronavírus-fertőzést követően, későbbi szövődményként súlyos sokszervi gyulladás alakult ki (az angol rövidítés alapján PIMS; Paediatric Inflammatory Multisystem Syndrome). A Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján 2020. november 21-én diagnosztizálták az első ilyen esetet – közölte dr. Constatin Tamás docens. Az érintett 2 éves kisfiú az ún. Kawasaki-betegségre is jellemző szisztémás gyulladáshoz hasonló tünetekkel, a magas láz mellett testszerte kiütéssel, kötőhártyagyulladással, nyirokcsomó-megnagyobbodással, valamint tüdőgyulladással érkezett a klinikára. PCR-tesztje negatív lett, az antitest vizsgálat  ugyanakkor kimutatta, hogy korábban átesett a koronavírus-fertőzésen, ám annak igen ritka szövődményei csak a fertőzés lefolyását követően jelentek meg. Az időbeli eltolódás oka, hogy a tünetekért nem maga a fertőzés, hanem az annak gyógyulását követő kóros immunreakció a felelős.

A diagnózist követően a klinikán azonnal megkezdték az ilyenkor javasolt nagydózisú immunglobulin és szteroid terápiát, aminek eredményeként a gyermek állapota folyamatosan javult, és kórházi felvételét követően 8 nappal otthonába távozhatott.

A gyerekeknél előforduló, koronavírus-fertőzéssel összefüggő sokszervi gyulladás lehetőségére a következő tüntetek megléte esetén érdemes gondolni: elhúzódó magas láz mellett nagyfokú gyengeség, bágyadtság, aluszékonyság, eszméletvesztés, vörös szemek (kötőhártyagyulladás), vörös repedezett ajkak, eperszínű nyelv, duzzadt, “vizenyős” kezek és lábak, kiütés, megnagyobbodott nyaki nyirokcsomók, hasfájás, hasmenés, hányás. Ha a szülők a fenti tüneteket észlelik a gyermeken, akkor javasolt haladéktalanul konzultálni a gyermek háziorvosával, vagy a területileg illetékes gyermeksürgősségi ambulanciával, ugyanis a panaszok többnyire igen súlyosak, és gyorsan romlik a gyermek állapota – hívta fel a figyelmet dr. Constantin Tamás.

A sokszervi gyulladás egy nagyon ritka, de súlyos szövődménye a gyermekkori COVID betegségnek. Nem ismertek a hajlamosító tényezők, felnőttekkel ellentétben itt nem figyelhető meg, hogy egyéb társbetegséghez, krónikus betegséghez csatlakozna a súlyos kórlefolyás. Fontos tudni, hogy félrevezetőek lehetnek a hasi tünetek: a betegség bélhurut, vagy akár vakbélgyulladás tüneteit is utánozhatja. Éppen ezért egyéb tünetek megléte esetén (magas láz, extrém gyulladásos értékek a laborban, illetve egyéb, nem hasi tünetek) gondolni kell a sokszervi gyulladásra is. Mivel a gyermekek esetében sokszor tünetmentesen zajlik a koronavírus-fertőzés, ezért pusztán a negatív kórelőzmény alapján nem vethető el ennek lehetősége.

Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese kiemelte: az egyetem gyermekklinikái felkészültek a kórházi kezelést igénylő esetek ellátására, és a járvány mostani második hullámában szinte folyamatosan látnak el COVID pozitív gyerekeket. Ők azonban a felnőttektől eltérően elsősorban nem úgynevezett covidos tünetek miatt kerülnek a klinikára, hanem egyéb problémával, amely mellett tünetszegény COVID-fertőzésük is zajlik – mutatott rá, hozzátéve: hiába tünetszegény a fertőzés, a környezetre az ugyanolyan veszélyes lehet. A klinikákon elkülönítve vizsgálják és kezelik a gyanús, illetve igazoltan fertőződött gyermekeket. A Semmelweis Egyetemen a gyermekellátásban eddig 30 COVID pozitív esetet kezeltek a fekvőbeteg-ellátásban, míg a járóbetegek között 27 fertőzött volt.

A sokszervi gyulladás tüneteivel kezelt gyermekek átvételét, illetve konzultációját az aktuális kapacitástól függően a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika az egész országból vállalja.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.