Az Általános Orvostudományi, az Egészségügyi Közszolgálati, illetve a Pető András Kar összesen öt szakon hirdetett pótfelvételi eljárást, amely keretében 38 hallgató nyert felvételt a 2020/2021-es tanévre.

Az Általános Orvostudományi Karra öt főt vettek fel a pótfelvételi eljárásban, a felvételi ponthatár 433 pont volt; a Pető András Kar nappali konduktorképzéséhez szükséges 315 pontot kilencen érték el. Az Egészségügyi Közszolgálati Kar egészségügyi szervező szak nappali tagozatán 312 pontot kellett elérni a sikeres felvételhez, ez kilenc hallgatónak sikerült; levelező egészségügyi menedzser szakra tizenhárman, levelező szociális munkás szakra pedig ketten nyertek felvételt, előbbin 82, utóbbin 95 volt a ponthatár.

Mint arról korábban beszámoltunk, az általános felvételi eljárásban – amelynek ponthatárait július 23-án hirdették ki – 2102 hallgató nyert felvételt a Semmelweis Egyetem hat karára. Az orvos- és egészségtudományi területen a korábbi éveknek megfelelően a Semmelweis képzéseire való bejutáshoz volt szükség a legmagasabb pontszámra.

Szűcs Borbála
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem (illusztráció)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.