Közel 70 tonnányi orvosi eszközt és egészségügyi védőfelszerelést szállított Budapestre a 2020. március 24-én, a kora reggeli órákban megérkezett járat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Semmelweis Egyetem közös beszerzésének részét képező újabb szállítmány a több mint 3 millió szájmaszk mellett 86 lélegeztetőgépet is tartalmaz.

A Suparna légitársaság charterjárata három napos, a hétvégére is kiterjedő előkészítés után helyi idő szerint hétfőn délután szállt fel Sencsenből. A Boeing 747-es óriásgépet Orbán Viktor miniszterelnök, dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete fogadta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A teljesen megrakodott repülőgép egyebek mellett 86 lélegeztetőgépet, 100 ezer védőruhát, 100 ezer pár kesztyűt, 100 ezer tesztet és több mint 3 millió orvosi maszkot hozott Magyarországra.

Az eszközök beszerzését az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízása alapján a Semmelweis Egyetem bonyolította le, gyors leszállításukat a magyar és kínai szervezetek, hatóságok és vállalatok szoros együttműködése tette lehetővé. A létfontosságú termékeket hazai egészségügyi intézmények használhatják fel az orvosok, ápolók védelmére, az ellátásra szoruló betegek kezelésére.

A kormány mindent megtesz az egészségügyi védekezéshez szükséges készletek növeléséért. A közeljövőben újabb, orvosi eszközöket és védőfelszereléseket tartalmazó szállítmány érkezik Kínából Magyarországra.

Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala; kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.