Orvosi diplomáját 1961-ben szerezte meg mai egyetemünk jogelődjén, a BOTE-n. Jóllehet medikusként 4 évig szorgalmasan és sikeresen dolgozott tudományos diákkörösként az Élettani Intézetben, az akkori álláselosztó bizottság a Diósgyőri Kórházba helyezte. Itt 3 év múlva szerezte meg belgyógyászati szakképzettséget. Ekkor sikerült visszajönnie az Élettani Intézetbe, ahol az akkor még docens Hársing László veseélettani laboratóriumában kezdte munkáját. Belgyógyászati ismeretei, kórházi tapasztalatai nemcsak az orvosi élettan oktatásában hasznosultak, de serkentőleg hatottak a nefrológiai vizsgálatainak végzéséhez is. Kutatási témája döntően a vesekeringés szabályozása volt. Különösen értékes voltak a cikloxigenáz enzimet gátló, a mai nevükön non-steroid gyulladásgátlók vesehatásaira vonatkozó vizsgálatai. A PubMed, az amerikai Orvostudományi Nemzeti Könyvtár adatbázisa 37 angol nyelvű, javarészt nemzetközi lapokban megjelent közleménye adatait ismerteti.
Munkájának legkedvesebb és legsikeresebb része az oktatás volt. Igen nagyszámú tantermi előadását a jó felkészültség és logikus felépítés jellemezte. A mai fogorvosgeneráció jelentős része tőle tanult tanulhatott és remélhetőleg tanult is élettant. A gyakorlatokra lelkiismeretesen készült, bemutatásai mindig jól sikerültek. Ő volt az intézetben a német nyelvű oktatás első felügyelője, majd hosszú éveken át a fogorvosi élettanoktatás vezetője. Dékánhelyettesként működött a Fogorvostudományi Karon. Kiválóan látta el egy évtizeden át a Habilitációs Bizottság titkári feladatait.
A gyakorlati oktatásban 2006-os nyugdíjba vonulása után is, egészen 2008-ig vett részt. Munkáját előre haladó szembetegsége miatt volt kénytelen abbahagyni.
Kiterjedt tudományos közéleti tevékenységet folytatott. Sok éven át volt az Élettani, valamint a Nefrológiai Társaság vezetőségi tagja. Technikai szerkesztője volt a Kísérletes Orvostudománynak, majd társszerkesztője az Akadémia folyóiratának, az Acta Physiologica Hungaricának. Pontos, megbízható munkája hozzájárult az Acta impakt faktorának jelentős növekedéséhez. Ezt is méltányolta a Tudományos Akadémia, amikor 2006-ban Nívódíjban részesítette.
Kicsit zárkózott ember volt, de mindenkivel kollegiális, segítőkész. Biztosak lehettünk abban, hogy amit elvállalt, azt meg is teszi. Jenőre mint értékes emberre, nehezen nélkülözhető munkatársra gondolunk vissza és emlékét megőrizzük.
Spät András
professor emeritus, Élettani Intézet
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
