Elfogadta a Szenátus a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) módosítását, amely értelmében létrejön a Semmelweis Brand és Marketing Igazgatóság. A Rektori Kabinet részeként megalakuló egység feladata az arculati elemek és az egységes egyetemi megjelenés tervezése és ennek érvényesítése az egyetem egészére vonatkoztatva. A mostani módosítások definiálják egyebek mellett az Összevont Elméleti Tömbigazgatóság feladatkörét is, rögzítik, hogy a tudományos és innovációs rektorhelyettes hivatalból tagja az Egyetemi Doktori Tanácsnak, a Tudományos Tanács elnöke helyett. Az SZMSZ módosítással pontosították a demonstrátori ösztöndíj és megbízás rendelkezéseit a devizatandíjas hallgatók esetében.
Módosították az SZMSZ foglalkoztatási követelményrendszert érintő II. Könyvét, amely egyszerűsíti az oktatói-kutatói munkakörök betöltését: tanársegéd, adjunktus, mesteroktató, tudományos segédmunkatárs és tudományos munkatárs munkakörök esetében a pályázati kiírás csak akkor kötelező, ha a munkakört nem tudják betölteni a belső előmeneteli rendszerrel. Meghatározza a módosítás a teljesítményértékelésen alapuló minősítésre vonatkozó – a gyakorlatban eddig is alkalmazott – rendelkezéseket, valamint utalásszerűen összefoglalja az oktatók egyetemi döntéshozatalban való részvételét. Megszűnik a címzetes főiskolai docensi és címzetes főiskolai tanári cím adományozása.
Támogatta a testület az Alumni Igazgatótanács megszűntetését; az Alumni Igazgatóság irányítását a rektor gyakorolja.
Elfogadták a szenátorok az új Doktori Szabályzatot. A doktori képzés célja minőségi, nemzetközi mércével is rendkívül kompetens szakemberek képzése, akik rendelkeznek elsőrangú tudományos teljesítmény eléréséhez szükséges tudással és tapasztalattal, és erről doktori értekezésükben, illetve védésük során bizonyságot adnak; ezeket a célokat szolgálja az európai szintű szabályzat. Az előterjesztést azzal a módosítással szavazta meg a testület, hogy egyes doktori iskolák – a „Mentális egészségtudományok” és a folyamatban lévő akkreditáció lezárultáig az egészségtudományoknak helyt adó „Patológiai tudományok”, majd később az Egészségtudományi Doktori Iskola – esetében két nyelven, magyarul vagy angolul lehet készíteni a doktori értekezést. A többi iskola tekintetében a szabályzat az angol nyelvű értekezés beadását írja elő.
Megszavazták a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat egyes rendelkezéseinek módosítását, amely szerint térítésmentesen juthatnak hozzá a díszoklevélhez a végzős hallgatók.
Dékáni beszámolót hallgathatott meg a testület dr. Kellermayer Miklóstól. Az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) vezetője emlékeztetett fő küldetésére, ami a modern orvosképzési program kidolgozása. Összefoglalta az idei tanévtől életbe lépett kurrikulumreform főbb pontjait, kiemelve, hogy a legnagyobb változást a klinikai modul blokkosított oktatása hozta. Felidézte, hogy az elmúlt fél évben nyolc új tanszék és egy klinika jött létre az ÁOK-n belül. Szólt jövőbeli terveiről, amik érintik a választható tárgyak rendszerét, az oktatói munka hallgatói véleményezésének további fejlesztését és az elektronikus ügyintézés megszervezését.
Elfogadta a testület a Gyógyszerésztudományi Kar új kurrikulumát, amely jövő tanévtől felmenő rendszerben lép életbe, ugyanakkor a IX. szemeszteri mintatanterv már most kiegészül. A záróvizsga követelményrendszerében már a jubileumi tanévtől kezdődően megjelenik az önálló gondolkodásra és szakmai döntéshozatalra való képesség, az integrált gyógyszerészi szemlélet meglétének ellenőrzése. Az új mintatanterv alapelvei között szerepel többek között a gyakorlat- és betegközpontúság, a gyógyszerészeti szakmai-gyakorlati tárgyak súlyának növelése, a gyógyszerészi szemlélet folyamatos formálása. Cél, hogy több szerepet kapjanak a speciális gyógyszerészi készségek fejlesztésére alkalmas skill laborok, a gyógyszertári és ipari gyakorlatorientált képzésben erősödjön a kiscsoportos jelleg. Az ötéves képzés felépítése a következőképp alakul: alapozó modul természettudományi és orvos-biológiai ismeretekkel (I-II. év), szakspecifikus modul elméleti és gyakorlati ismeretekkel (III.-IV. év), gyakorlatorientált szakspecifikus modul és 6,5 hónapos blokkosított gyakorló képzés (V. év). Számos új tárgy is megjelenik a tantervben. Az új kurrikulum a hallgatók bevonásával és egyetértésével készült el.
A Szenátus határozata nyomán létrejöhet a Hang-, beszéd- és nyelésterapeuta Tanszék az Egészségtudományi Karon és elindulhat az idősügyi interaktív életút-tanácsadó szakirányú továbbképzés az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) Mentálhigiéné Intézetében. Jóváhagyta a testület az EKK-n működő Kurrikulum, Kreditátviteli és Oktatási Bizottság, valamint az Etikai és Fegyelmi Bizottság személyi összetételének megújítását, és a Pető András Kar Gyakorlati Képzési Bizottságában történő tagcseréket. Elfogadták a Szenátus által létrehozott, az egyetem egészére kiterjedő hatáskörrel rendelkező állandó bizottságok munkájáról szóló éves beszámolót
Hatályba léphet a szenátorok döntése nyomán az új Beszerzési Szabályzat, amely kidolgozását egyebek mellett jogszabályi változások és az egyszerűsítésre, gyorsításra irányuló törekvések is indokolták. A főbb változások között szerepel, hogy emelkedtek az értékhatárok a szervezeti egységek által saját hatáskörben lefolytatható beszerzések tekintetében, és lehetővé vált, hogy a külön kancellári utasításban kijelölt szervezeti egységek teljes mértékben saját hatáskörben folytathassanak le egyszerű beszerzéseket. A beszerzési minősítési folyamatot határidőkhöz rendelték; három munkanap áll rendelkezésére a Beszerzési Igazgatóságnak a beszerzési igény minősítésére, és ugyanez az időkeret vonatkozik a szakigazgatóságok véleményezésére.
Elfogadták a Pályázati szabályzatot. A korábbinál rugalmasabb, rövidebb, felhasználóbarát szabályozás célja, hogy jobban motiválja az egyetemi pályázási és projektmegvalósítási tevékenységet.
A Kitüntetési Szabályzat módosításával létrejön az egészségügyi szakdolgozói munkát elismerő Kossuth Zsuzsanna emlékdíj, továbbá a szabályzatból az SZMSZ-be kerülnek át a tudományos díjakra és a Semmelweis Innovációs Díjra történő pályázás eljárásrendjével kapcsolatos rendelkezések.
A Szenátus véleményezett aktuális vezetői és oktató-kutatói pályázatokat, valamint határozott Pro Universitate Díjak adományozásáról is.
Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.