A Semmelweis Egyetem és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közötti jelenlegi együttműködésekről és a további lehetőségekről, így például közös kutatások, valamint PhD és egyéb képzések indításáról is szó volt a Semmelweis Egyetemen a Kutatói Szalon keretében tartott rendezvényen, amelyen a hatóság tevékenységébe is bepillantást kaphattak az érdeklődők.

A két intézmény között több éve van együttműködési megállapodás különböző oktatási és kutatási projektek kapcsán, ezt szeretnénk most még több tartalommal megtölteni – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes. Mint kiemelte, a gyógyszerek és az orvostechnikai eszközök fejlesztése ma széles körű társadalmi összefogáson alapuló, multidiszciplináris iparág, a hatóságoknak pedig egyre fontosabb szerepe van a fejlesztésben és az innovációban egyaránt. Az ellenőrző szerepen túl a fejlesztéseket elősegítő szakmai tanácsadóként kell tekinteni a hatóságra, ezért is fontos testközelből megismerni a tevékenységét – mutatott rá a rektorhelyettes.

Szólt a tervezett Egészségipari-Biotechnológiai Science Parkról is, amely hátteret tud biztosítani minden szakma számára, ami a gyógyszer- és orvostechnikai eszköz innovációhoz szükséges, így itt is kiemelt szerepet kap majd a hatósággal való partneri kapcsolat a jogi, etikai, szabályozási, de egészségipari szakmai kérdésekben is.

Dr. Ferdinandy Péter lehetőséget lát az együttműködésre egyebek mellett a különböző technológiai és analitikai kutatások, a gyógyszerinnováció, minőségbiztosítás, gyógyszerellátás, klinikai vizsgálatok, valamint gyógyszerbiztonság terén. Kitért arra is, hogy az OGYÉI magas színvonalú laborjai közös PhD- és tehetséggondozási programokra is lehetőséget adnak, az oktatásba való ilyen típusú bekapcsolódás pedig az intézetet is segítené a munkaerő megtartásban.

Dr. Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy szeretnének minél szélesebb körű együttműködéseket kialakítani azokon a területeken, amelyeken jelen van az intézet. Az OGYÉI küldetése, hogy hozzájáruljon az egészségtudatos Magyarország víziójához, megbízható gyógyszerekkel és egészséges táplálkozással – hangsúlyozta. Céljuk, hogy 2025-re az OGYÉI kiemelkedő szakmai tudása, hatósági tevékenysége és innovatív szemlélete révén hazai és a nemzetközi színtéren egyaránt ismert és elismert, a vonatkozó iparágak számára útmutató és ügyfélbarát intézet legyen.

A köszöntők után az OGYÉI munkatársai mutatták be részletesebben a hatóságot. Dr. Tarnai Judit általános főigazgató-helyettes egyebek mellett az intézet működéséről, valamint az eddigi és a továbbiakban lehetséges közös képzési lehetőségekről szólt. Lohner Szilvia laboratóriumi főosztályvezető az OGYÉI laboratóriumát mutatta be, mely szintén együttműködések terepe lehet. Lágner Richárd, a Gyógyszerkémiai és Technológiai Laboratórium osztályvezetője az általa irányított laborról és a lehetséges kutatási témákról szólt. Hóvári Judit minőségügyi megbízott az Élelmiszerkémiai és Analitikai Laboratóriumot, valamint az azzal való lehetséges együttműködéseket ismertette. 

Galéria

6kép

Az év első Kutatói Szalon rendezvényét nagy érdeklődés kísérte. Az egyetemi kutatók, oktatók, hallgatók, valamint az egyetem partnerei pozitívan fogadták az előadásokat, amelyeket követően az előadók számos érdeklődő kérdést kaptak és további együttműködési javaslatok is felvetődtek.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.