A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Karának Kari Tanácsa Jancsó Miklós Emlékéremmel jutalmazta dr. Buzás Editet, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet igazgatóját. A tudományos elismerést dr. Lázár György, a SZTE Általános Orvostudományi Karának dékánja adta át.

A SZTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet folyosóján elhelyezett Jancsó Miklós emléktábla megkoszorúzását követően a Rektori Hivatal Dísztermében dr. Lázár György, a SZTE Általános Orvostudományi Karának dékánja adta át a Jancsó Miklós Emlékérmet dr. Buzás Editnek, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet igazgatójának. A díjátadó után dr. Buzás Edit előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

A Szegedi Tudományegyetem kétévente adja át a Kossuth-díjas farmakológusról, hisztokémikusról, fiziológusról, a 34 éves korában egyetemi tanárnak kinevezett Jancsó Miklósról (1903-1966) elnevezett elismerést, amellyel olyan kiemelkedő személyiségek előtt tiszteleg, akik egykor az intézmény hallgatói, dolgozói voltak.    

A Semmelweis Egyetemről eddig hatan kapták meg ezt a magas tudományos elismerést: elsőként dr. Issekutz Béla (1968), dr. Kerpel-Fronius Ödön (1971), dr. Szentágothai János (1976), dr. Antoni Ferenc (1979) dr. Kelemen Endre (1985) és dr. Réthelyi Miklós (2015).

Forrás, fotó: Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.