A Semmelweis Szalonban tartott ünnepségen adták át a Genersich Antal Alapítvány díjait, kihirdették a Richter Gedeon PhD Ösztöndíjasokat és a Semmelweis Egyetem Baráti Köre által meghirdetett doktorandusz pályázat nyerteseit, valamint a Veritas et Virtus Alapítvány díjait.

„Az én kardom a tudomány, az én pajzsom a munka; kardomba dőlök, melytől megfosztani csak a tényleges halál fog, használni fogom a pajzsom ott, ahol tért kiérdemelhetek” – idézte az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma szavait dr. Merkely Béla rektor. Mint kifejtette, az alapításának idén 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem a magyar orvos-, és egészségtudományi oktatásnak, kutatásnak, betegellátásnak, ha kellett, kardja volt, hiszen számos új kutatási eredményben, gyógyító eljárásban jár hazai és nemzetközi szinten is élen. A magyar történelem elmúlt 250 évének meghatározó eseményeiben pedig a nemzet oltalmazó pajzsa volt az egyetem. „A kardot és a pajzsot is azon nagyjaink edzették meg, akik az orvosegyetem hármas egységének szolgálatára tették esküjüket” – tette hozzá a rektor.

Mint elmondta, a díjazottak – legyenek azok tapasztalt professzorok vagy fiatal tehetségek – áldozatos munkája segíti az egyetem előre jutását a rangsorokban. Mint emlékeztetett, a Times Higher Education (THE) idei rangsorában 34 helyet előre lépve a világ 28 ezer egyeteme közül a legjobb magyar egyetemként a 457. helyen szerepel a Semmelweis. A THE múlt héten publikált szakterületi rangsorában a világ orvos-egészségtudományi egyetemei között a legjobb hazai egyetemként a 318. helyen szerepel az intézmény. A Semmelweis Egyetem sikerének a kulcsa az oktatás, a kutatás és a betegellátás hármas egysége, mely kard és pajzs, mely megtart és felemel – vélekedett dr. Merkely Béla rektor köszöntőjében.

A dr. Genersich Antal Alapítvány kuratóriumának döntése nyomán Genersich Nagydíjat kapott dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (EMMI), az Országos Onkológiai Intézet volt főigazgatója, a Nemzeti Rákellenes Program elindítója. Megosztott hallgatói díjat vehetett át Szalai Luca (ÁOK) és Käfer Dóra (ÁOK), akik részt vettek az alapítvány által szervezett Kolozsvár-Déva közötti jószolgálati úton. Az Onkológus Díjat ebben az évben dr. Polgár Csaba egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet jelenlegi főigazgatója, az Onkológiai Tanszék vezetője kapta, aki a méltatás szerint kiemelten sokat tett az intézetért, a betegekért, a sugárterápia fejlesztéséért és a magyar onkológiai rendszer alakításáért.

Az akadémikusok számára létesített Genersich Antal Díjat dr. Tulassay Tivadar rector emeritus vehette át. Különdíjat kapott Judik Zoltán mérnök, aki a Genersichről szóló évtizedes kutató munkájának eredményeit több kiadványban jelentette meg. A Kárpát-medencei díjazott az idei évben dr. Pelok Benedek György, a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány titkára, a Székelyudvarhelyi Családorvosi Konferenciák fő szervezője lett. A Genersich Antal Alapítvány díjait dr. Süveges Ildikó, az alapítvány elnöke, dr. Sótonyi Péter, az alapítvány tiszteletbeli elnöke, valamint dr. Tímár József egyetemi tanár és dr. Tankó Béla, a névadó leszármazottja adták át. Genersich Antal életútját leszármazottja, dr. Filep Aladár főorvos ismertette, dr. Polgárné Szentpéteri Eszter műsorvezető pedig egy irodalmi művet adott elő.

Az ünnepségen ezt követően „Kiváló PhD-oktató” kitüntetést vett át dr. Rosivall László professor emeritus dr. Benyó Zoltántól, a Doktori Tanács elnökétől.

A 35 év alatti, gyógyszeripari érdeklődési körbe tartozó kutatási témával foglalkozó PhD-hallgatók számára meghirdetett Richter Gedeon PhD Ösztöndíjakat dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit, a Richter Gedeon Nyrt. támogatáspolitikáért és alapítványi tevékenységek koordinálásáért felelős megbízottja, valamint dr. Domány György, a Richter Talentum Alapítvány kuratóriumi tagja adták át. A támogatásban 13 pályázó közül hárman részesültek: az Elméleti és Transzlációs Orvostudományok Doktori Iskolából dr. Major Enikő, a Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskolából Kelemen Andrea, a Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskolából dr. Szabó Dorottya.

A Semmelweis Egyetem Baráti Köre 2019-ben is pályázatot hirdetett Doktorandusz Kiválósági díjra a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának keretében végzett tudományos munka bemutatására 35 év alatti PhD-hallgatók vagy predoktorok számára. A felhívásra 23 pályázat érkezett, melyek közül két pályaművet javasoltak első díjra. A pályaművek mindegyike D1 kategóriájú folyóiratban, a pályázó első szerzőségével megjelent közleményen alapul. A bizottság javaslata alapján az idei díjazottak Berekméri Eszter és Kardos Dorottya Virág, akiknek az emléklapot dr. Rosivall László, a Baráti Kör elnöke és dr. Benyó Zoltán, a Doktori Tanács elnöke adta át.

A Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájának ifjabb dr. Farkas Zsolt emlékére létrehozott „Veritas et Virtus” Alapítványa minden évben pályázatot hirdet 35 éven aluli PhD-hallgatók, illetve predoktorok számára az egyetem Doktori Iskolájában végzett tudományos munkájuk bemutatására. Az idei évben a „Veritas et Virtus” Alapítvány díját dr. Csete Dániel (Élettani Intézet), dr. Oszvald Ádám (Genetikai-, Sejt- és Immunbiológiai Intézet), dr. Szvicsek Zsuzsanna (Genetikai-, Sejt- és Immunbiológiai Intézet) és dr. Tóth Gábor (Szemészeti Klinika) nyerte el.

A díjátadó ünnepség zárásaként Török Bálint hatodéves orvostanhallgató, a Medikus Zenekar tagjának előadását hallgathatták meg a jelenlévők.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.