Életének 62. évében elhunyt dr. Bánhegyi Gábor, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének igazgatója.
Dr. Bánhegyi Gábor teljes tudományos pályafutása során, több mint négy évtizeden át az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet kutatója volt. Diákkörösként kezdte itt pályáját; 2012 óta az intézet igazgatója. 2014-ben Akadémiai Díjjal ismerték el munkáját.
Forrás: Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet
Dr. Mandl József búcsúztatója
„Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki sem gondolt.”
(Szent-Györgyi Albert).
Hivatalosan létezik olyan kategória, hogy idő előtti halál. Bánhegyi Gábort, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet igazgatóját temetjük.
Az Intézetet a Szent-Györgyi hagyományok szerint alapította tanítványa Straub F. Brunó. Gábor diákkörösként csatlakozott az Intézethez, önmegvalósítását a tudományos kutatásban találta meg, hivatalos szakmai karrierje csúcsán, aktív igazgatóként ragadta el a halál. A romantikus, kreatív, intuitív kutatók családjához tartozott. Romantikus abban az értelemben, hogy a tudományos gondolkodásának alapja a hipotézis volt. Előzetes véleménnyel, elképzeléssel vágott bele valamibe. Nem tartozott a „nézzük meg, biztos kijön majd valami, aztán meglátjuk” – típusú kutatók közé. Vertikálisan gondolkodó intellektus volt. Saját világot épített, ápolt, saját eredményekkel gyarapított és igyekezett megtartani. Kutatói világát társaival, tanítványaival megosztotta, lelkesedett és lelkesített. A nagyértékű intézeti múlt jelentősen inspiráló örökségnek bizonyult, a tudományos hagyaték, konkrét kutatási témák szintjén is időről időre búvópatakként tört fel munkásságában. A C-vitamin, a redox biokémia különböző kérdései folyamatosan tértek vissza. Ezek a kutatási világok az oktatásban is hasznosultak, tananyagalkotó tevékenységébe beépültek. Gábor zárkózott személyisége keveseknek nyílt meg. Mindezzel látszólag ellentétben ugyanakkor rendkívül kíváncsi volt, nyitott. Látni akart. Amikor többen látjuk, amit mindenki lát, akkor sem feltétlenül ugyanazt látjuk meg benne. Gábor különlegesen eredeti gondolkozású kutató volt, aki nem azt látta a világból, amit az emberek többsége, és ennek megfelelően más gondolatai voltak. A gondolat, a hipotézis mélysége, újdonsága és eredetisége volt a meghatározó emberekről, témákról kialakított értékítéletében, és nem az, hogy „a minőséget mennyiséggel helyettesítjük” (Szent-Györgyi). Nem tartozott az adminisztrátor típusú kutatók közé. 1990-ben hosszas könyörgésre volt csak hajlandó benyújtani a kandidátusi disszertációját, és tudományok doktora értekezésének beadásakor is kicsit vezetői presszió áldozatának tekintette magát. Pályája első részében a legkevésbé sem volt tudatosan karrierépítő, a mennyiségi mutatókat célszerűen félrehasználó kutató.
Gábor szerette az életet. Szeretett élni, enni, inni, utazni és szerette a szépet. Mindez teljes egységgé állt össze benne. Legfontosabb külföldi bázisa Angelo Benedetti, a Sienai Egyetem volt, az Intézet mellett oktatói és kutatói tevékenységének másik fontos helyszíne. Egyike lehetett Siena legmélyebb ismerőinek és legjobb civil idegenvezetőinek. Órákon át volt hajlandó utazni Toszkánában egy-két pohár igazán nívós vörösborért, vagy egy kisvárosi piacon hosszan tépelődni azon, hogy melyik friss gombából készítsen pörköltöt. A dolgok mélyét, a lényeget kereste, a rejtélyt. Mindenben. Ezért lett kutató és ezért volt világa igen közel a művészetek világához. Érdekelte a világ szépsége, a sokszínűség. Ebbe a sienai primitívek ugyanúgy belefértek mint a magyar népi használati tárgykultúra olyan darabjai, mint például az eredeti, fából készült köles mozsár a szobájában, amire az egyik vidéki beszerző útján bukkant. Bernecebarátiban műemlék parasztházat vásárolt, ami egyfajta menedék volt számára. Gyűjtötte a ritka, különleges kidolgozású feszületeket, Mária szobrokat. A spiritualitás, a hit világa igen fontos volt. Miközben konzervatív embernek határozta meg magát nyitott volt idegen kultúrákra. Különösen fájdalmas és nehéz nekem búcsúszavakat mondani; évtizedekig együtt dolgoztunk, baráti viszonyba kerültünk, főnököd voltam, főnököm voltál, kritikus helyzetek sorát éltük át együtt, és évekig sütöttél nekünk is Karácsonykor beiglit. Gábor harminchat évvel ezelőtt pályakezdőként került mellém. Kapcsolatunknak így különféle szakaszai voltak, nagyon sokat köszönhetek neki. Rövidesen várható utolsó munkánk, a C vitaminról hármasban írt könyvfejezetünk kefelenyomata. Pár hete boldogan újságoltad, hogy az autofágia egyik pápája az Annual Review-ban idézte először a tavalyi, immáron utolsó, kettőnk által jegyzett cikkünket. Elsősorban az számított, hogy ki idéz. Csak egy darab idézet, hát lehet az fontos? Mennyiség minőség.
Fizikai állapota az elmúlt hónapokban egyre romlott, miközben intellektuális értelemben tele volt tervekkel. A legkevésbé sem halni készült. Számos embernek jelentettek inspirációkat a vele való beszélgetések, az írásai. Egyikük vagyok én. Az én életem egy darabja is lezárult elmeneteleddel. Háborgó időben mész el. Borul a világ. Sok értéket hoztál létre, gondolat és ötlet gazdag munkásságodat ugyan tanítványaid folytatják, de életed nem befejezett élet. Idő előtti halál.
Gábor szobájában mindig ott volt egy kép, amely Mónikát és a három gyereket, Katát, Lucát, Borit ábrázolta. A körülmények sokat változtak és Gábor egy újabb nőtöbbségű családban lett az egyetlen fiú. Éva, Franciska és Rozália jelentették az otthont. Az ikrek apjuknak készített rajzai a korábbi családi kép mellé kerültek a polcon. Közben az apából többszörös nagypapa is lett. Sok minden valóra vált és sok minden szakadt félbe. Alkotó életet éltél, nemcsak terveztél, hanem meg is valósítottál. Ismertek és elismertek. Szerettek és értékeltek. Sok embernek hiányzol, és még jobban fogsz hiányozni. Nyugodj békében, menj békével.
Dr. Mandl József, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
