Bensőséges ünnepségen köszöntötték a Fogorvostudományi Kar Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján dr. Szabó György professor emeritust, egyetemi tanárt, a klinika korábbi igazgatóját. A programon az egyetem és a kar korábbi és jelenlegi tanszékvezetői, felsővezetői, a társegyetemek képviselői, kollégák, barátok vettek részt.

Dr. Szabó György professzor szakmai életútját a jelenlegi és előző tanszékvezetők, dr. Németh Zsolt egyetemi docens és dr. Barabás József egyetemi tanár méltatták. Mint emlékeztettek: dr. Szabó Györgyöt 1981-ben, 41 éves korában nevezték ki a klinika élére dr. Vámos Imre professzor sajnálatos, korai halálát követően. Ezt megelőzően 17 évig volt a szegedi klinika munkatársa, szakvizsgát általános sebészetből, szájsebészetből, fog- és szájbetegségekből tett. 1973-ban kandidatúrát, 1987-ben MTA doktori fokozatot szerzett. 310 közlemény, 31 könyvrészlet szerzője, impakt faktora 100 feletti, citációinak száma 710. A világ 27 országában 120 előadást tartott meghívottként.

Kinevezését követően nagy lendülettel kezdett bele a gyengén felszerelt, szűk szakmai spektrumot művelő klinika megújításába. Korábbi nemzetközi kapcsolatai mellé sok új, máig tartó együttműködést épített ki a szakmát magas szinten művelő európai és tengerentúli országokkal. Ennek köszönhetően számos kolléga töltött hosszabb-rövidebb időt külföldi intézetekben, számtalan cikk, PhD-fokozat és habilitáció született. Irányítása alatt a klinika számos hazai és nemzetközi kongresszust, szimpóziumot szervezett, melyek közül kiemelkedő volt a XII. International Conference on Oral and Maxillofacial Surgery 1995-ös kongresszusa, ami jelentős nemzetközi visszhangot kapott, és végleg felhelyezte a klinikát Európa és Amerika térképére. Megálmodója volt az osztrák-magyar, majd később több országra kiterjedő Danubius Kongresszusoknak.

Galéria

3kép

A sok elnyert támogatásnak köszönhetően a klinika műszerparkja jelentős fejlődésen ment keresztül, majd 1999-2001 között a klinika teljes átépítésével kialakult a mai, az ellátást és az oktatást egyaránt, hatékonyan kiszolgáló kubatúra. Dr. Szabó György számos új műtéti és diagnosztikus eljárást vezetett be a hazai gyakorlatba, ennek köszönhetően az intézmény egyfajta referenciaközponttá vált.

1996-ban alapító elnöke volt a Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaságnak, melynek később örökös, tiszteletbeli elnöke lett. Létrehozója az önálló dentoalveoláris és arc-állcsont-szájsebészeti szakvizsgáknak.

Dr. Szabó György nemcsak kiváló szakember, de remek társasági ember is. Ezt hangsúlyozták a további hozzászólók (Dr. Piffkó József egyetemi tanár, dr. Gyulai-Gaál Szabolcs egyetemi docens és dr. Simon Gábor ny. egyetemi adjunktus) is. 

Az ünnepi program születésnapi tortával és fogadással zárult. Az ünnepeltet köszöntő számos kolléga és barát egyöntetű kívánsága volt, hogy Szabó professzor még sokáig segítse tapasztalatával és hasznos tanácsaival a klinikát, jó egészségben. 

Forrás (fotók és szöveg): Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.