Május 15-ig pályázhatnak az egyetem ötödéves orvostanhallgatói a Jellinek Harry Ösztöndíjra, amelynek keretében két fő a freiburgi Albert-Ludwigs-Egyetemre, míg négy fő a heidelbergi Ruprecht Karls Egyetemre utazhat ki 10 hónapra. Az érdeklődők május 8-án egy hallgatói fórumon kaphatnak választ minden kérdésükre.

„Szakmailag hihetetlenül sokat fejlődtem, nap mint nap rengeteget tanultam és fantasztikus embereket ismerhettem meg” – mondta Lévai Eszter, aki 2017-18-ban töltött tíz hónapot Heidelbergben az ösztöndíjjal. Dr. Tóth András azt emelte ki egyebek mellett, hogy lenyűgöző volt számára a kontinens egyik legjobb egyetemén dolgozni. Az eredménycentrikus munka ráadásul egy élhető munkakörnyezettel párosul. A kampuszon minden elérhető kerékpárral vagy akár gyalog is perceken belül – hangsúlyozta. „Számomra nagyon tanulságos volt látni, hogy hogyan kell felépíteni egy kutatást, az elejétől a végéig és milyen időközben felmerülő problémákra kell megoldást találni záros határidőn belül. Mivel a témavezetőmnek egyik elsődleges célja volt, hogy minden munkafolyamatba a lehető legjobban bevonjanak, igen széleskörű betekintést nyerhettem a kutatómunka legmélyebb bugyraiba” – írta beszámolójában Deák-Ilkó Zoltán. „Megtanultam magabiztosan mozogni egy laborban, projektet tervezni, vitázni, érvelni, kérdezni, segítséget kérni, ha szükséges. A kritikus hozzáállást is elsajátítottam. Ezek a készségek rengeteget segítettek később a PhD-tanulmányok első évében, melyet a hatodév befejezése után az Egyesült Államokban, a University of Massachusetts Medical Schoolban kezdtem meg” – erről már Dr. Haraszti Réka számolt be, aki még 2011-12-ben volt ösztöndíjas.

A korábbi ösztöndíjasokkal készített interjúk ide kattintva olvashatók. Ezekben nemcsak a szakmai tapasztalatokról mesélnek az egykori hallgatók, hanem tanácsokat is adnak a jövőben kiutazóknak, és hasznos tippeket a szabadidő eltöltéséhez.

Az ösztöndíj iránt érdeklődőknek május 8-án 16.30-kor fórumot tart dr. Kiss András, német kapcsolatokért felelős rektori megbízott, a II. Sz. Patológiai Intézet igazgatója, valamint Szlovák Judit, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának munkatársa az Üllői út 26. földszinti tárgyalójában.

Az ösztöndíjra május 15-ig pályázhatnak az egyetem ötödéves orvostanhallgatói; két fő a freiburgi Albert-Ludwigs-Egyetemre, míg négy fő a heidelbergi Ruprecht Karls Egyetemre utazhat ki 10 hónapra, hogy hatodév előtt egyéves kutatómunkát végezzenek és elkészítsék diplomamunkájukat e nemzetközi élvonalba tartozó egyetemek egyik intézetében.

A Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Tanácsa és a Semmelweis Egyetem „Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése” című, EFOP-3.6.3.-VEKOP-16-2017-00009 azonosítószámú projekt-támogatás keretében kiírt pályázat ide kattintva olvasható.

Dobozi Pálma
Fotó forrása: Deák-Ilkó Zoltán
Kiemelt kép(illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.