Több mint 40 előadóval és közel 50 egészségügyi intézménnyel várta az érdeklődőket az első Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörze a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben. Az egyetem legnagyszabásúbb, karrierindítást támogató eseménye idén először nemcsak az egyetem hallgatói, hanem minden főbb magyar egészségügyi képzőhely számára is nyitottá vált. Az Alumni Igazgatóság egésznapos programján a felsőoktatásban tanuló hallgatók tájékozódhattak a jelenleg elérhető álláslehetőségekről, kérdezhettek a kitelepülő intézmények képviselőitől, valamint előadásokat és szakmai beszélgetéseket hallgathattak meg fiatal, friss tapasztalatokkal rendelkező szakemberektől.

Dr. Nyirády Péter, a Szak- és Továbbképzési Központ igazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy Európában a tendenciák alapján folyamatos öregedés várható, ezzel összefüggésben pedig a betegségek előfordulásának valószínűsége is nő. Ebből kifolyólag az egészségügyi szakma felértékelődik, a megfelelő tudással és gyakorlattal felvértezett orvos egyre nagyobb érték lesz – hangsúlyozta. Szólt még az egyetemen elinduló graduális és posztgraduális curriculumreformról is, amely a gyakorlatorientált, betegközpontú oktatást és a transzlációs kutatások erősítését tűzte ki célul.

Galéria

9kép

Hegedűs Tamás, a Hallgatói Önkormányzat elnöke kiemelte, hogy nemzetközi rangsorokban a Semmelweis Egyetem Kelet-Közép Európa legjobb egyeteme, így az itt megszerzett diploma valós értékkel bír. Reményét fejezte ki, hogy a rendezvény segít a hallgatókat karrierjük szempontjából a megfelelő irányba terelni.

Jelenleg Magyarországon ez az egyetlen, felsőoktatásban tanuló hallgatóknak szóló, országos szintű esemény, amely a végzéshez közel állók támogatását, elhelyezkedésük segítését célozza – fogalmazott dr. Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a hallgatókhoz intézett köszöntőjében.

Dr. Fügedi Gergely, az eseményt szervező Alumni Igazgatóság leköszönő szakmai vezetője elmondta, a karriernap célja, hogy azon hallgatói igényekre adjon választ, amelyeket saját erőből, utánaolvasással vagy internetes kereséssel igen nehéz vagy hosszadalmas lenne kielégíteni.

Dr. Márky Ádám – az ország első életmód orvostan szakvizsgával rendelkező orvosa – nyitóelőadásában kiemelte, rendkívül fontos a hallgatók sikeres elhelyezkedésének és kiegyensúlyozott pályakezdésének támogatása. Éppen ezért példaértékűnek nevezete az Alumni Igazgatóság tevékenységét, hozzátéve, hogy szerinte több hasonló rendezvényre volna szükség.

„A mai rendezvény újabb mérföldkő a Semmelweis Egyetem 250 éves történetében” – emelte ki dr. Oláh Dániel, az Alumni Igazgatóság leköszönő igazgatója. Beszédében felidézte, hogy bő három év alatt olyan komplex szolgáltatási rendszert építettek ki, amely évente több mint háromezer hallgatót mozgat meg.

A résztvevők a karspecifikus programok és előadások után olyan friss tapasztalattal rendelkező pályakezdőkkel beszélgethettek, akik rálátnak a közvetlenül egyetem utáni évek kihívásaira és azok megoldásaira. Az állásbörzén közel 50 munkáltató és szervezet, köztük kórházak és egészségügyi cégek mutatkoztak be.

Bódi Bernadett
Fotó: Szilágyi Anna

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.