Az egészségügyi szervező alapképzési szak 16 frissen végzett hallgatója vehette át oklevelét dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettestől és dr. Gaál Pétertől, az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) dékánjától a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben megtartott ünnepi tanácsülésen.

A nyilvános ünnepi tanácsülés keretében megrendezett oklevélátadó ünnepséget dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes nyitotta meg.

Dr. Szócska Miklós, az EKK dékánhelyettese, az egészségügyi szervező alapképzési szak vezetője beszédében úgy fogalmazott: a karon már érzik azt a „cunamit”, ami az egészségügy digitális átalakulásával érkezni fog. Az EKK-n jelenleg is több projekten dolgoznak, amelyek az egészségügyi adatok globális biztonságának megteremtését, vagy éppen adatbányászattal, mesterséges intelligenciával kapcsolatos technológiák kialakítását érinti. A digitalizáció nyomán jelentősen változik mind az a szakmai munka, amit az orvos, a gyógyszerész a maga területén elvégez, mind a szerepelők közötti kapcsolatok, és ez komoly szervező munkával jár. A digitális egészségügy világában a mi padsorainkból kikerülő szakemberek lesznek a „nyomvezetők, nyomolvasók” – fogalmazott a dékánhelyettes. Dr. Szócska Miklós szerint hatalmas fejlődés előtt áll a szakma a következő években, így akik itt végeznek, azoknak több évtizedre biztosított az állásuk.

A dékánhelyettes szólt arról is, hogy a kar kiemelt feladatának tartja, hogy a digitális egészségügyi szakemberképzés területén is olyan ismert legyen a Semmelweis Egyetem neve, mint az orvos-, fogorvos-, gyógyszerész- és szakdolgozóképzésben. A dékánhelyettes megköszönte a hallgatók családtagjainak a támogatását, kollégáinak pedig a képzés megteremtését, fejlesztését.

Az eskütételt követően dr. Szabó Attila rektorhelyettes és dr. Gaál Péter, az EKK dékánja avatta fel a jelölteket, és adta át az oklevelet a Digitális Egészségtudományi Intézet egészségügyi szervező képzésén frissen végzett 16 szakembernek.

A végzett hallgatók nevében Molnár Melitta mondott beszédet. Visszaemlékezett, hogy 2015 szeptemberében olyan élet vette kezdetét számukra, amely hatalmas változásokat eredményezett. Egy közös volt bennük: terveik megvalósításához mindannyian az EKK-n kívánták elsajátítani a kellő tudást. Most, három és fél évvel később a céljuk is közös lett; ma bezárul egy ajtó, de holnap kettő másik kinyílik – hangsúlyozta Molnár Melitta, aki köszönetet mondott családtagjaiknak a támogatásért, valamint oktatóiknak a sokrétű tudásért.    

Az oklevelet átvett hallgatókat ezt követően dr. Szabó Attila köszöntötte az ünnepség bezárása előtt. A rektorhelyettes úgy fogalmazott, hogy bár individuumok vagyunk, de csoportban tudunk igazán nagy eredményeket elérni. A szakon végzettek kapcsolatban lesznek a betegekért dolgozó szakemberekkel, a betegágy mellett tevékenykedőktől a gyógyszerészeken át akár az EKK-n végzett más hallgatókig. „Csak együtt, közösen, egymáshoz kapcsolódva tudnak olyan eredményeket elérni, amivel a beteg embertársaik gyógyítását szolgálják” – emelte ki dr. Szabó Attila. A rektorhelyettes hangsúlyozta azt is, hogy az EKK nagyon fontos kara a Semmelweis Egyetemnek, az oktatók és az itt végzett hallgatók méltán öregbítik az idén 250 éves jubileumára készülő egyetem hírnevét.

Dobozi Pálma

Fotó: Kovács Attila –  Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.