Kollégák, tanítványok, barátok köszöntötték 85. születésnapján dr. Palkovits Miklós Akadémiai, Széchenyi- és Magyar Örökség díjas agykutatót, az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet professor emeritusát. Dr. Szél Ágoston, az egyetem korábbi rektora, az intézet igazgatója az ünnepelttel kapcsolatban kiemelte: dr. Palkovits Miklós az ország egyik legismertebb és legtöbbet idézett agykutatója, a Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskolájának megalapítója.

Dr. Szél Ágoston az ünnepelt köszöntése során kiemelte azt a róla elnevezett agymintavételi technikát (Palkovits punch-technique), amely nemcsak az ismertséget és elismerést hozta meg számára, hanem az általa létrehozott Humán Agyminta Bank révén hatalmas nemzeti tőke felhalmozását is biztosította az egyetemnek. Hozzátette: Palkovits professzort kétszer is jelölték Nobel-díjra, először 1978-ban, majd 1997-ben. 1992-ben ő indította Magyarországon az első Doktori Iskolát, dr. Makara Gáborral közösen. Dr. Szél Ágoston utalt rá, hogy az ünnepelt összesen három évtizeden át, minden év felét az Egyesült Államokban, míg másik felét Magyarországon töltötte. Köszönetét fejezte ki, amiért külföldről mindig hazatérve magyar tudós maradt, és a magyar idegtudományi iskola vezéralakjaként ért el sikereket.

Galéria

9kép

A korábbi rektor felidézte egy személyes emlékét, amikor másodéves medikusként részt vett dr. Palkovits Miklós előadásán. „Lenyűgözött és rögtön magával ragadott az előadás közben tapasztalt magabiztosság, korrektség, követhetőség és a lendületes, szenvedélyes stílus, ami felejthetetlen élményt nyújtott számunkra” – emlékezett vissza. „Palkovits professzorban nem lehetett nem felfigyelni arra a vágyra, amelyet a tudás átadásának igézete jelentett” – fogalmazott dr. Szél Ágoston, aki köszönetét fejezte ki azért a sok beszélgetésért, előadásért, bölcsességért, tanácsért, amelyekkel nemcsak mint neuroanatómus, hanem mint orvos, tudós, kutató, tudományszervező, tudománytörténész, valamint egyetemi oktató segítette őt is a pályáján.

A születésnap alkalmából Palkovits Miklóst köszöntötte még dr. Hunyady László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, míg a Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola nevében dr. Réthelyi Miklós mondott köszöntőt, dr. Gerber Gábor pedig a Magyar Anatómus Társaság elnökeként szólt. A dr. Palkovits Miklós vezette Kutatólaboratórium és Agybank jelenlegi és volt munkatársai is felszólaltak, illetve az amerikai National Institute of Mental Health korábbi igazgatója, Michael J. Brownstein és dr. Mezey Éva, az intézet munkatársa is beszédet mondott. Ennek a bethesdai intézetnek a kutatólaboratóriumát vezette korábban dr. Palkovits Miklós, majd később tudományos tanácsadója is volt.

Dr. Palkovits Miklós mindenkinek megköszönte a megemlékezést és köszönetet mondott mindazoknak, akik munkáját segítették. A 85 éves professzor beszédében szólt a többi között a Neuromorfológiai Laboratóriumról, a Humán Agyminta Bankról, illetve a hazai és nemzetközi kollaborációkról is, megemlítve, hogy eddig a világ 114 országában járt, volt az USA mind az 50 államában. Azt vallja, hogy a modern gyógyító neurológia és pszichiátria nem lehet teljes, ha nem értjük az agyunk működését, de nem érthetjük, ha nem ismerjük a szerkezetét.

A 2012-es Prima Primissima Díj kapcsán vele készült interjú itt olvasható, a Semmelweis Egyetem, ami összeköt című kisfilmsorozat vele készült része pedig ide kattintva tekinthető meg.

Bódi Bernadett
Fotó: Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.