A Semmelweis Egyetem professor emeritusára, a Neurológiai Klinika volt tanszékvezetőjére, dr. Szirmai Imrére emlékeztek kollégái, tanítványai, barátai. A Semmelweis Szalonban rendezett ünnepségen a volt munkatársai mellett dr. Bereczki Dániel, a klinika jelenlegi igazgatója és dr. Szél Ágoston, az egyetem volt rektora is felidézte dr. Szirmai Imre sokszínű személyiségét, akire költőként, íróként és festőként is emlékezhetünk.

Dr. Bereczki Dániel ünnepi beszédében felidézte a több mint három évtizedes ismeretségük közös állomásait. Szólt a többi között dr. Szirmai Imre kiemelkedő oktatói tevékenységéről, hangsúlyozva, hogy neurológiai tankönyve négy kiadást élt meg; tudományos teljesítményét jelzi a 120-nál is több megjelent közleménye és 300 előadása. Számos hazai és nemzetközi társaság tagja volt, a Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskolában a klinikai neurológiai programot vezette, számos folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja volt. Tudományos tevékenysége elsősorban az agyi vérkeringésre és anyagcserére irányult – mutatott rá dr. Bereczki Dániel hozzátéve: az oktatás mellett a betegek iránti elkötelezettsége is figyelemre méltó.

Dr. Szél Ágoston, az egyetem előző rektora, a Professzorok Semmelweis Kollégiumának elnöke a személyes emlékek mellett közös egyetemi tevékenységüket is felidézte. Kiemelte, hogy dr. Szirmai Imre tanszékvezetőként, a Doktori Iskola programvezetőjeként, művészként és tanárként egyaránt hozzájárult az egyetem hírnevéhez. A rektor szavai szerint az elméleti tárgyak sikerének egyik záloga, hogy az orvostanhallgatók már az első hetekben megtapasztalják a választott hivatásuk teljes „mélységét és szélességét”, vagyis a klinikumot is – dr. Szirmai Imre ehhez nagyon jól értett – emelte ki. A medikusok mindig nagy lelkesedéssel fogadták anatómiai előadásait – fűzte hozzá. Tisztességével, bölcsességével és széles látókörűségével iskolát teremtett. Dr. Szirmai Imre elsősorban tudós volt, másodsorban művész, harmadsorban pedig olyan ember, akinek határozott véleménye volt a dolgokról, amit ki is tudott fejezni bármilyen eszközzel, legyen az zene, festészet, irodalom vagy egy tantermi előadás – fogalmazott dr. Szél Ágoston.

Galéria

11kép

Az ünnepi ülés további részeként emlékező beszédet mondott még dr. Bodosi Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának volt igazgatója, aki a közös pécsi gyökereiket is felidézte. Dr. Buzsáki György, a Pécsi Tudományegyetem agykutatója – aki nemcsak jó barátja, kollégája, de egyben példaképe is volt dr. Szirmai Imrének – emlékező szavait felesége, dr. Buzsáki Veronika olvasta fel. Az emlékezést a Neurológiai Klinika adjunktusa, dr. Debreczeni Róbert folytatta, majd pedig dr. Kovács Tibor docens beszélt dr. Szirmai Imre tudományos munkásságáról. Dr. Csiba László akadémikus, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke emlékezett vissza dr. Szirmai Imrére verseinek felolvasásával. Ezt követően Farkasvölgyi Borbála, a Medicina Kiadó vezérigazgatója beszélt a közös munkáról, végezetül dr. Szirmai Imrével a 70 éves születésnapja alkalmából készített videó részletét vetítettek le, amit dr. Táncos László, a Semmelweis Kiadó igazgatója készített.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.