80. születésnapján köszöntötték a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán dr. Nemes Attila professor emeritust, a klinika volt igazgatóját, a Semmelweis Egyetem egykori általános rektorhelyettesét. Ez alkalomból dr. Merkely Béla rektor a Pro Universitate Díj ezüst fokozatát is átadta számára.

Dr. Merkely Béla köszönetet mondott a professor emeritusnak, amiért a mai napig részt vesz a klinika munkájában, melynek 11 évig volt vezetője, ezalatt létrehozta a Cardiovascularis Centrumot, ami jelentősen hozzájárult a klinika mai profiljának kialakulásához. A Semmelweis Egyetem érdekében végzett tevékenységéért ezüst fokozatú Pro Universitate Díjat adott át dr. Nemes Attilának.

Ezt követően a klinika Érsebészeti Tanszékének munkatársai szűk körben köszöntötték fel a professor emeritust. Dr. Sótonyi Péter tanszékvezető egyetemi tanár méltatta az ünnepeltet. Mint arra rávilágított: dr. Nemes Attila 1957-ben lépte át először a Semmelweis Egyetem kapuját, és 61 éve jár be nap mint nap a városmajori klinikára, ahol olyan mesterei voltak, mint Kudász József, Soltész Lajos és Szabó Zoltán professzorok. Általános sebész, tüdő-, majd érsebészeti szakvizsgát is szerzett. Végigjárta a teljes szakmai ranglétrát: 1992-2003 között a klinika igazgatója volt, 1991-1995 között az egyetem általános rektorhelyetteseként meghatározó szerepet játszott az egyetem modernizációjában és az új egyetemi szabályzat kidolgozásában – ismertette a pálya fontosabb elemeit dr. Sótonyi Péter. Nevéhez fűződik a stentgraft program beindítása, a homograft bank kialakítása, az intervenciós radiológia korszerű műveléséhez szükséges eszközpark megújítása. Mindezek mellett szakmapolitikai és közéleti tevékenysége is példás – tette hozzá. Hangsúlyozta: az ő példája mindenki számára követendő lehet a saját életébe építve.

Tudomány, oktatás, emberség; ez a három a legfontosabb dolog számomra – mondta a honlapunknak adott interjúban dr. Nemes Attila. A nemzedék, akiket én képviselek, nehéz időket élt meg: gyermekként a II. világháborút, majd az 1956-os forradalmat, aztán a rendszerváltást – emlékezett vissza hozzátéve: a változó időkben sajnos gyakran előtérbe kerülnek az egyéni érdekek a közösségével szemben. Nekem nincsenek ellenségeim, úgy sikerült végig munkálkodni ezt a sok évet, hogy bárhová mehetek, mindenütt kézfogással, kedvesen fogadnak – fogalmazott a professor emeritus.

Pályája kezdetéről elmondta, hogy eleinte a műtéttani intézetben volt demonstrátor, és azért érdekelte a sebészet, mert nagyon effektív gyógyító tevékenységnek gondolta, aminek ugyan a hibái is látványosak, de a sikerei még inkább. Tüdő- és szívsebészettel is foglalkozott, végül az érsebészetet választotta, amely területen remek tutorai voltak – mondta. Később, klinikaigazgatóként mindig sikerült alkalmazkodni a körülményekhez, így a klinika rohamosan fejlődött: elindult a stentgraft program és az intervenciós radiológia lehetőségeinek kihasználása az érsebészetben – emelte ki az általa legfontosabbnak tartott eredményeket. A városmajori klinika mindig fontos része volt a Semmelweis Egyetemnek, sok egyetemi vezetőt adott – mondta dr. Nemes Attila, aki szerint az intézet hírnevét és presztízsét meg kell tartani.

Galéria

4kép

Dr. Nemes Attila leszögezte: az egyetem elsődleges feladata és funkciója az oktatás, személy szerint különösen fontosnak tartja a fiatalok támogatását, 80 éves korában is vannak PhD-hallgatói, nem csak sebészeti témákban. Jelenleg két hallgatója foglalkozik az időjárási frontok hatásával az akut infarktus kialakulásában. Ő dolgozta ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem 1994-ben indult egészségügyi mérnökképzésének tematikáját, ahol a mai napig részt vesz a vizsgáztatásban – tette hozzá. Mint mondta, műtéteket már nem végez, aminek elsősorban fizikális okai vannak, hiszen egy érműtét akár öt órán át is eltarthat, ugyanakkor korábban operáción átesett betegei kontrollját az ambuláns rendelésen máig ő látja el.

A régi nagy orvosok, például Balassa János vagy Semmelweis Ignác érzelmileg is elkötelezettek voltak a betegek és a gyógyítás iránt, ma már sajnos egyre gépiesebb a betegellátás mindennapi rutinja – vélte a professor emeritus. Fontos, hogy egy orvos nyújtson segítő kezet páciensének, kezelje őt emberként, vegye figyelembe, hogy az illető betegségtől terhelt, ezért ennek megfelelően kell hozzá viszonyulni – vélte. A betegeknek pedig meg kell bízniuk orvosuk tudásában – tanácsolta dr. Nemes Attila.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.