Emlékülést tartottak a Szemészeti Klinika fennállásának 110 éves évfordulója alkalmából. Dr. Merkely Béla rektor köszöntőjében kiemelte, hogy a klinika a legszélesebb körű szemészeti ellátást nyújtó intézmény az országban, amely az egyetem 250 éves történetében is kiemelkedő jelentőségű. Dr. Nagy Zoltán Zsolt igazgató a klinika és a szürkehályog-műtétek történetéről tartott előadást. Az évforduló alkalmából egy emlékszobát is kialakítottak, ahol a magyar szemészet kiemelkedő alakjainak portréi láthatók, és átadták a Grósz Emil emlékérmeket.

Dr. Merkely Béla emlékeztetett: a magyar szemészeti ellátás mindig is kiemelkedő volt, Magyarországon – a világon elsőként – a szemészet kapott önálló klinikát, ezzel az egyetem 250 éves történetében „zászlóshajónak” számít. Utalt rá, hogy a klinika a magyar szemészet két nagy múltú intézményét egyesíti: a Tömő utcai (volt I. sz.) Szemészeti Klinikát és a Mária utcai (volt II. Sz.) Szemészeti Klinikát. Hangsúlyozta: ez a legnagyobb és legszéleskörűbb szemészeti ellátást biztosító intézmény az országban. Kiemelte a femtolézeres eljárást, melyet a világon először itt alkalmaztak 2008-ban egy szürkehályog-műtét során. Végezetül megköszönte az intézménynek az oktatatásban és a kutatásban nyújtott kiemelkedő teljesítményét.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a klinika igazgatója előadásában bemutatta a Mária utcai Szemészeti Klinika, valamint a szürkehályog-műtétek történetét. Felidézte, hogy Magyarországon 1801-ben világelsőként vált el a szemészet a sebészeti diszciplínától, és alakult meg a Szemészeti Klinika, amely akkor még az Üllői úti központi épület harmadik emeletén volt. 1906-ban döntötték el, hogy a klinika önálló épületet kap, majd a következő évben meg is kezdték a munkát, és egy évvel később, 1908-ban elkészült Európa egyik legkorszerűbb szemészeti klinikája – idézte fel az igazgató, hozzátéve, hogy a következő évtizedekben a Mária utcai Szemészeti Klinika fogalommá vált. Mint kitért rá, a világháború és a forradalom elkerülhetetlenné tették az épület teljes rekonstrukcióját, amely csak a klinika 105 éves jubileumára készült el a 21. század elején. Ez a megújult, korszerű szemklinika lehetőséget biztosít a következő évtizedekben is, hogy feladatait az orvosképzésben, a gyógyításban és a tudományos kutatásban is a történelmi hagyományaihoz hűen és méltón lássa el – fogalmazott dr. Nagy Zoltán Zsolt. Megemlítette a klinika egykori vezetőit, külön kiemelve közvetlen elődeit, dr. Süveges Ildikót és dr. Németh Jánost, akiktől sokat tanult.

Előadása további részében felidézte az ókortól kezdve a szürkehályog kezelésében bekövetkezett változásokat. Kitért rá, hogy Jacques Daviel nevéhez fűződik az első sikeres hályogműtét 1748-ban. 1939-ben pedig Győrffy István készítette el az első kemény kontaklencsét. Szólt róla, hogy 1953-ban alkalmazták az első operációs mikroszkópot szemészeti célra. Kiemelte: az elmúlt évszázadokban óriási fejlődés következett be a szemészetben, ami az utóbbi 30 évben különösen felgyorsult. Elmondta, hogy ma a modern multifokális műlencsékkel időskorban is húszéves kori éleslátást tudnak biztosítani. Előadása végén bemutatta, hogy ma a femtolézerrel hogyan operálnak: a számítógép által vezérelt femtolézeres eljárás segítségével akár hetvenszer pontosabb vágást tudnak a szemen ejteni, mint kézzel. Az alig egyperces beavatkozás nem igényel altatást, továbbá a fertőzésveszély és az esetleges komplikációk esélye is jóval kisebb – hívta fel a figyelmet dr. Nagy Zoltán Zsolt.

Galéria

5kép

A program további részében Lukács Sándor Kossuth és Príma Primissima díjas színművész olvasott fel egy részletet Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül című regényéből, melynek apropóját az adta, hogy Karinthy agydaganatát itt a Szemészeti Klinikán fedezték fel. Ezt követően a klinika korábbi igazgatója, dr. Salacz György mutatta be a Szemészeti Klinika vendégkönyvét, majd dr. Sármány Judit beszélt a zene és műtét kapcsolatáról. A tudományos program a Grósz Emil emlékérmek átadásával folytatódott. Az elismeréseket a klinika három munkatársa kapta: dr. Récsán Zsuzsanna egyetemi docens, dr. Farkas Ágnes, nyugalmazott egyetemi docens és dr. Szamosi Anna adjunktus, továbbá a klinika négy rezidense könyvjutalomban részesült. Az érdeklődők egy körsétán is részt vehettek, megtekinthették az évforduló alkalmából átadott emlékszobát is, ahol a magyar szemészet kiemelkedő 20 alakjának rajzolt portréi láthatók. 

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.