Dr. Bánvölgyi András, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika osztályvezető klinikai szakorvosa vehette át az idei Földvári-díjat. A klinika korábbi igazgatójának emléket állító dr. Földvári Ferenc Alapítvány célja a klinika fiatal szakorvosainak díjazása, munkájuk elismerése. 

Az elismerést minden évben a tanszékvezető javaslatára, a Kuratórium döntése alapján, az alapítvány névadója születésnapjának emlékére rendezett ünnepségen adják át. Az idei rendezvényen a klinika igazgatója, dr. Sárdy Miklós méltatta az egykori igazgató munkásságát, ismertette a díj odaítélésének szempontjait, továbbá az idei díjazott, dr. Bánvölgyi András érdemeit.

Az 1981-ben létrehozott alapítvány dr. Földvári Ferenc professzornak állít emléket, aki 1946-tól 1967-ig vezette a klinikát, valamint az általa 1952-ben alapított Országos Bőr Nemikórtani Intézetet is. A nemzetközi hírű kiváló tudós, számos kiemelkedő tudományos eredménye közül a nemi betegségek diagnosztikája (kiemelten a connatalis syphilis), a pemphigus csoport diagnózisa és kezelése, valamint a szteroid és a gamma globulin terápia bevezetése emelhető ki. Nemcsak a betegellátásban volt aktív, hanem az oktatásban is; orvosok több generációját nevelte ki a bőrgyógyászati szakma számára.

Forrás: Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.