Kivonták a forgalomból a valsartant tartalmazó vérnyomáscsökkentők jelentős részét, mert egy kínai gyártó által előállított hatóanyag szennyeződött. Mint azt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, a Magyar Hypertonia Társaság és az Egészségügyi Szakmai Kollégium Kardiológiai Tagozatának szakemberei sajtótájékoztatón bejelentették: azt javasolják, a gyógyszerét mindenki szedje tovább, ne dobják el azonnal, mivel utóbbinak nagyobb lehet az egészségügyi kockázata. Azt tanácsolják, hogy az érintett betegek egy hónapon belül keressék fel kezelőorvosukat, és kérjenek másik gyógyszert.

Dr. Szolyák Tamás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese elmondta, hogy azért kellett az Európai Unió egész területén kivonni a valsartan hatóanyag-tartalmú vérnyomáscsökkentők jelentős részét, mert a szennyezett hatóanyag egészségkárosodást okoz, karciogén (rákkeltő) hatása van, amely csak hosszú évek után jelentkezik. A visszavonás a hazai készítmények háromnegyedét érinti.

Dr. Merkely Béla rektor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Kardiológiai Tagozat elnöke hangsúlyozta: a mintegy 200 ezer érintett magas vérnyomású beteg sokkal nagyobb egészségkárosodásnak – pl. stroke, szívinfarktus – van kitéve, ha azonnal elhagyja a vérnyomáscsökkentő gyógyszert anélkül, hogy másikat kezdene szedni. Ezért azt javasolják, hogy egy hónapon belül kérjenek új receptet a kezelőorvosuktól, addig szedjék tovább eddigi gyógyszerüket, amely néhány hétnyi további alkalmazásának kisebb a kockázata, mint a készítmény teljes elhagyása. A lehetséges helyettesítő gyógyszerek listájáról levélben tájékoztatják a szakorvosokat. A felfüggesztett készítmények listája az OGYÉI honlapján olvasható.

Forrás: hvg.hu
Fotó (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.