A Semmelweis Egyetemen 2012 óta hagyomány, hogy a frissen végzettek tiszteletére estélyt rendeznek. A gálavacsorát idén is a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben tartották, amelyen közel hatszázan vettek részt. A Végzős Bált ezúttal is az Alumni Igazgatóság szervezte.

Az egyetem vezetése nevében először dr. Szél Ágoston rektor köszöntötte a résztvevőket, aki azt kívánta a végzetteknek, hogy minden vágyuk váljon valóra szakmájukban, amivel hat éve beiratkoztak az egyetemre. Hozzátette, hogy a jelenlévők hat évig voltak az egyetem hallgatói, és most kezdik meg hivatásuk gyakorlását, ő pedig hat év után köszön le rektori tisztségéről, melynek kezdetén szintén részt vett egy végzős bálon.

Dr. Merkely Béla, az egyetem július elsején hivatalba lépő rektora azt mondta a végzősöknek, hogy legyenek büszkék magukra, mivel az ország legjobb egyetemén tanultak. Azt kívánta, hogy legyenek kitartóak, és hivatásuk gyakorlása során folyamatosan gyarapítsák tudásukat, és mindig legyenek kíváncsiak az újra. Mint mondta, a sportolók szerint a siker titka a megtett kilométertől függ, ezért azt tanácsolta, hogy járjanak be ők is „sok ezer kilométert” szakmájukban. 

Treszkai Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.