Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a Semmelweis Egyetem legnagyobb nemzetközi hallgatói eseményét, a Semmelweis Karnevált, ahol mintegy 20 országból közel 2000 hallgató vett részt. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyetem magyar és külföldi hallgatóit.

A Nagyvárad téri Elméleti Tömbben megrendezett eseményen dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes köszöntötte a hallgatókat. Elmondta: bízik benne, hogy mindenki, minden országból úgy érzi, hogy egy kitűnő egyetemre jár, ahol azt a tudást kapja meg, amit szeretne. A német, illetve angol nyelvű program képviseletében dr. Mócsai Attila egyetemi tanár, a Külföldi Hallgatók Titkársága igazgatója és dr. Székely Andrea egyetemi docens köszöntötte az idegen nyelvű diákokat.

Az eseményen különféle zenés és táncos produkciókat is bemutattak a hallgatók, megjelenítve saját nemzeti kultúrájukat. Elsőként egy tradicionális palesztin népi táncot adtak elő, ezt követően afrikai, valamint indiai nemzeti táncot is láthattak a résztvevők. Az este további részében a többi között a Mongooz And The Magnet, a Paddy And The Rats, Metzker Viktória, valamint több DJ is gondoskodott a jó hangulatról.

A Semmelweis Karnevál minden évben egy adott tematika köré szerveződik, a rendezvény idén a „Karnevál Csodaországban” fantázianevet kapta. Hagyományosan a karnevál keretében rendezik meg a Multicultural Food Festivalt, ahol 21 nemzet konyhájának gasztronómiai különlegességeit kínálták fel népviseletbe öltözve külföldi hallgatók. Idén először szíriai, hongkongi és libanoni ételkülönlegességeket is kóstolhattak, de a magyar konyha jellegzetes ételei sem maradtak ki a kínálatból.

A kultúrák találkozását elősegítő eseményt idén is a négy legnagyobb hallgatói szervezet: a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata (HÖK), az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS), az International Student Association of Semmelweis (ISAS) és a Deutschsprachige Studentenvertretung Semmelweis (DSVS) rendezte meg.

Kiss-Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.