Csaknem 100 millió forintos beruházás valósult meg a II. Sz. Belgyógyászati Klinika épületében átadott kardiológiai őrző kialakításával. Dr. Merkely Béla, a Klinikai Központ elnöke hangsúlyozta: a klinika fontos szerepet tölt be a Belső Klinikai Tömbben, komoly hátteret biztosít a Transzplantációs és Sebészeti Klinikának, mindemellett jelentős területi ellátási kötelezettsége is van. Az egykori intenzív osztály területén kialakított korszerű 6 ágyas őrzőben az általános belgyógyászati és kardiológiai intenzív tevékenység mellett a gasztroenterológiai betegek ellátása is megvalósulhat – fogalmazott.

Dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes beszédében kiemelte, a betegellátás jobbítása érdekében egy jól hasznosítható részleget adtak most át, ami nem csak egy kardiológiai őrző, hanem rendelkezik egy intenzív osztály minimál követelményrendszerével is.  A Klinikai Központ elnöke köszöntője végén azt ajánlotta a klinika munkatársainak, hogy használják ki a fejlesztésben rejlő lehetőségeket. Az új egységre vonatkozóan pedig azt kívánta, hogy foglalja el a Belső Klinikai Tömb, illetve a Semmelweis Egyetem ellátási struktúrájában azt a szerepet, ami egy ilyen neves klinikától elvárható.

Dr. Szász Károly kancellár kiemelte, szeptember 15-én kezdődtek a munkálatok, és négy hónap alatt meg is valósult a mintegy 100 millió forintos beruházás. A kancellár, miután megköszönte a Beszerzési és a Műszaki Főigazgatóság segítségét, azt kívánta, hogy a betegállátás terén minél hatékonyabban hasznosuljon az új egység.

Dr. Igaz Péter, a II. Sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója elmondta, a kardiológiai őrző létrehozásához a Klinikai Központ adta az iránymutatást. A Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap több mint 16 millió forintos keretéből vásárolták meg a szükséges eszközöket, berendezéseket, úgy mint az ágyak, éjjeliszekrények, defibrillátor, pacemakerek, betegőrző monitorok, ágytálmosó – emelte ki. „Olyan egységet tudunk a jövőben használni, amely mind az orvosok, a nővérek és a szakdolgozók, mind pedig a betegek számára európai szintű ellátást tesz lehetővé” – fogalmazott dr. Igaz Péter, hozzátéve, hogy ez nemcsak a II. Sz. Belgyógyászati Klinika, hanem ezen keresztül a Semmelweis Egyetem színvonalát, ellátási lehetőségeit is bővíti.

Kiss-Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem 

Galéria

6kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.