„Albérletkell” című írásával Bárdos Dávid, az Általános Orvostudományi Kar végzős hallgatója nyerte a 100 szóban Budapest elnevezésű történetíró-pályázatot. A Soós Andrea által illusztrált, az albérletkeresés problémáját körül járó írást több mint ezer alkotás közül találta a legjobbnak a zsűri.

A 25 éves, sebésznek készülő Bárdos Dávid hét éve költözött Beregszászról Budapestre, hogy elkezdje tanulmányait a Semmelweis Egyetemen. Már tavaly is pályázott a Mindspace Nonprofit Kft. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ által közzétett felhívásra, amelyre Budapesttel kapcsolatos történeteket, élményeket vártak, legfeljebb 100 szóban megfogalmazva. Idén két írást küldött be, amelyek közül a diáklét által ihletett, albérletkereséssel kapcsolatos írását választotta a legjobbnak a Winkler Nóra újságíró, Kemény Zsófia költő-slammer, Nagy Dániel Viktor színművész és Szálinger Balázs költő által alkotott zsűri. A legjobb műveket kiállították a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban és a Madách téren, hamarosan pedig  zsebkönyv formájában meg is jelentetik a történeteket.

HBO

Fotók: Mindspace/100 szóban Budapest

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.