Egyre súlyosabb tünetekkel és egyre korábbi életszakaszban jelentkezik a gyulladásos bélbetegség a hazai lakosság körében. Ezek közül a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás a leggyakoribb, mintegy 45 ezer embert érint. A korai felismerés azért lehet fontos, mert az időben megkezdett gyógyszeres kezeléssel, és az életmód helyes megválasztásával javulhat a betegek életminősége. A kórképek korábban többnyire a fiatal felnőtteknél fordultak elő, ám az elmúlt években a gyermekek és a középkorúak között is egyre gyakoribbak, ráadásul a betegségek minden korosztályban súlyos tünetekkel jelentkezhetnek – mondta dr. Miheller Pál, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikájának docense.

A fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa) ún. folyamatos kiterjedésű betegség, azaz a végbél felől indul és különböző magasságig összefüggően érinti a vastagbelet, szinte az első tünet lehet a véres széklet. A Crohn-betegség az emésztőrendszer bármelyik szakaszát érintheti, de leggyakrabban a vékony- és vastagbelet együttesen. A hasi fájdalom, puffadás, hasmenés mindkét betegségre jellemző tünetek, de előrehaladott állapotban véres székletet, lázat, hirtelen fogyást is okozhatnak – ismertette a docens. Hozzátette, hogy a hasi diszkomfortérzet esetén a páciensek sokszor allergiára, túlevésre gyanakodnak, ezért jellemző, hogy csak a súlyosabb tünetek jelentkezésekor fordulnak orvoshoz, így akár éveket is késhet a diagnózis felállítása. Bár végleges gyógymód jelenleg nem ismert, ezért különösen fontos a minél korábbi felismerés, hogy modern gyógyszerek alkalmazásával a betegek életminősége javulhasson; az érintetteknek ugyanis akár óránként ki kell menniük a mosdóba, ami sok kényelmetlenséget okozhat a mindennapokban – mondta dr. Miheller Pál.

A kórképek súlyos és enyhe lefolyásúak is lehetnek. Korábban főként a 25-40 év körüli felnőttek között fordult elő nagy számban, de az elmúlt évek tendenciája alapján egyre több fiatalt érintenek – a betegek 10-15 százaléka gyerekkorú – és 50 éves kor felett is jelenetezhetnek súlyos tünetek, holott korábban erre a korosztályra a betegségek enyhébb lefolyása volt jellemző – tette hozzá. A Semmelweis Egyetemen mint speciális gyógyszerek adására jogosult centrumban évente több ezer gyulladásos bélbetegségben érintett páciens kezelése történik – számolt be a docens.

A Crohn-betegség pontos oka ismeretlen – tájékoztatott dr. Miheller Pál, aki hozzátette, hogy bár nem örökletes, de létezik rá bizonyos genetikai fogékonyság, a fekélyes vastagbélgyulladás esetén pedig feltehető, hogy veleszületett vagy az élet során szerzett hajlamhoz társul valamilyen kiváltó tényező, például fertőzés vagy stressz. Összességében elmondható, hogy civilizációs betegségről van szó, amit a helyes életmód megválasztásával sem lehet feltétlenül megelőzni, ugyanakkor a diagnózis felállítása után számos dologra kell odafigyelnie a betegeknek, ilyen például a dohányzás elhagyása, mivel a cigaretta a Crohn-betegségben hasonlóan káros hatással bír, mint a tüdő esetén.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.