A tudományos eredmények reprodukálhatóságának kérdésköre volt a májusi Kutatói Szalon témája, ahol ezúttal dr. Makara B. Gábor akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet professor emeritusa és dr. Prohászka Zoltán, a III. Sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára tartottak előadást.
Dr. Karádi István, a III. Sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára, az MTA levelező tagja házigazdaként leszögezte, hogy az orvostudomány dinamikus fejlődésének köszönhetően folyamatosan újabb és újabb eredmények jelennek meg eddig meg nem oldott betegségek patomechanizmusainak feltárásával, ami a gyógyulás reményével járó terápia kidolgozására ad lehetőséget. Hozzátette, hogy ez azért is fontos, mert a gyógyító orvosok mindennapos öröme segíteni a betegeken. A kutatók ugyanakkor ezt a pozitív élményt ritkábban élhetik meg, nekik adott esetben hosszú évekig tartó eredménytelen munkával kell szembe nézniük, mire olyan felfedezést tesznek, ami a klinikusok számára is hasznos lehet. Az alapkutatók ugyanis végső soron a betegellátás számára „termelnek” – mondta dr. Karádi István. Az eredményeknek azonban csak néhány százaléka tekinthető valódi, kézzelfogható felfedezésnek, miközben ezek alapozzák meg az egészségügy társadalmi reputációját – folytatta. Kiemelte, hogy az interneten keresztül terjedő félrevezető „kuruzslás” és téves adatok tömegeket tévesztenek meg. A cél tehát, hogy a tudományos szaklapokban megjelenő eredmények relevánsak, objektívek, rövid és hosszú távon is hasznosak legyenek a – jelölte meg a Kutatói Szalon témájának kiindulópontját.
Dr. Makara B. Gábor előadásában leszögezte, hogy minden adatgyűjtés véletlen hibáknak van kitéve, különösen igaz ez azokban a tudományágakban, amelyek lényege az adatokon alapuló következtetések levonása. A tudomány – nem csak az orvostudomány – jelentős mértékű reprodukálhatatlanságát, többek között olyan elismert kutatók is bizonyítottak már, mint John P. A. Ioannidis, a Stanford Egyetem professzora, aki matematikai, statisztikai, szociológiai okokra is visszavezette a magas számú fals pozitív kutatási eredményeket. A megismételhetetlenség okai közt sorolta a szándékos csalást, a tudatos adatmanipulációt, az elfogultságot (ún. hipotézis myopia), a módszertani és tervezési hibákat. A fals pozitív eredmények jelentősebb társadalmi okaiként említette például, hogy az érdekes és élvonalbeli helyen publikált eredmények jelentős anyagi haszonnal járnak a kutatók számára. A magas impakt faktorú folyóiratok presztízsük fenntartása érdekében szinte csak a szenzációs eredményeket közlik, amit várhatóan sokan fognak majd idézni – ismertette az akadémikus. Hozzátette, ugyancsak a korrekt eredmények ellen dolgozik az a szokásrend, hogy egy cikk megjelenése után, már nem teszik közzé annak esetleges cáfolatát, és nem vonják vissza az eredetit indokolt esetben sem. Kiemelte, hogy a kisebb elemszámmal dolgozó kutatók nagyobb eséllyel kapnak fals pozitív eredményt, mint azok, akik gondosan dolgoznak évekig egy-egy cikken, munkájukat mégsem tudják jó helyen megjelentetni.
Dr. Makara B. Gábor ismertette Paul E. Smaldino és Richard McElreath (University of California) nemrég megjelent, nagy visszhangot keltett tanulmányát (The natural selection of bad science), amelyben egy szociológiai modellben gyűjtötték össze a tudományban jelen lévő torzító ösztönző tényezőket. A rossz tudomány evolúciós modellje szerint a negatív irányú kulturális fejlődést ezek az ösztönző tényezők adják, a publikáció viszi előre az intézményt és a tudományt egyaránt. Ugyanakkor a gyenge tervezés sok fals pozitív eredményt hoz, mégis az a legtermékenyebb a versenyző laborok közül, amelyik a legtöbb ilyen hibás eredményt hozza létre egységnyi idő alatt. A leszármazó laboratórium pedig viszi magával a meglévő, nem optimális módszereket, majd az egész kezdődik elölről – mondta dr. Makara B. Gábor. A mostani ökoszisztéma tehát a gyenge kutatások eredményének terjedéséhez vezet – tette hozzá. Az akadémikus felhívta a figyelmet, hogy a reprodukálhatatlan, ám dollármilliárdokat elnyelő tudományos eredményekről szóló írások laikusok számára is elérhetőek, ami magában hordozza annak a veszélyét, hogy a közvéleményben tudományellenesség alakuljon ki, és ez a támogatottság csökkenéséhez, valamint az áltudományok további térnyeréséhez vezethet. A probléma lehetséges megoldásai közt említette a kutatóképzés reformját, az erősebb tudományfilozófiai és etikai alapok átadását, a statisztikai kultúra növelését. Megoldást jelenhet még az adatok hozzáférhetősége mások számára (ún. open data mozgalom), mivel önmagában is erős visszatartó hatása lehet annak, ha egy cikk hátterében lévő adatokat kötelezően közzé kell tenni egy adattárban, ahol mások által is ellenőrizhetővé válik – mondta dr. Makara B. Gábor.
A Kutatói Szalon második előadását dr. Prohászka Zoltán tartotta. A negatív eredmény fogalma kapcsán felidézte, hogy régen konkrét megfigyeléseket kötöttek össze a következménnyel, így figyelték meg például a kloroform altató hatását. Ebből arra lehet következtetni, hogy az emberekben ösztönösen benne van a felfedezésszerű közlés, bár már egyre kisebb eséllyel lehet hasonló új felismeréseket tenni. Az első dokumentált, valódi vizsgálati alapokon nyugvó orvosi mű egy cáfolat volt az érvágás tüdőgyulladással szembeni hatékonysága ellen, amit Pierre-Charles-Alexandre Louis francia klinikus írt 1836-ban – mondta dr. Prohászka Zoltán, aki emlékeztetett, hogy Semmelweis Ignác Rokitansky professzor klinikáján dolgozott, aki Louistól vette át az adatok feldolgozásán alapuló módszertant, és Semmelweis ehhez hasonló összehasonlító adatokat használt munkája során. Az első igazi randomizált klinikai kísérlet 1948-ban zajlott, amikor az első hatékony antituberkulotikumot előállították, de csak kis mennyiségben tudták legyártani. Sir Austin Bradford Hill – aki később a dohányzás és a tüdőrák kapcsolatának statisztikai elemzéséről vált híressé – a kezelés hatékonyságát statisztikai adatokkal kívánta bebizonyítani, és az ő munkája nyomán fogalmazódtak meg az ún. Hill oksági kritériumok, amelyek közül az egyik legfontosabb a következetesség, azaz, hogy az eltérő körülmények között, független mintán végzett megfigyelések azonos eredményhez vezetnek. A téma felvezetése után a publikációs torzítással, valamint a közzétett eredmények utólagos ellenőrzésével, vagyis metaanalízissel folytatta előadását dr. Prohászka Zoltán. A Semmelweis Egyetemen folyó kutatások gyakorlatáról elmondta, hogy évek óta folyik a biostatisztikai képzés a PhD-hallgatók számára, azonban szükséges lenne a témavezetők továbbképzése is, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy pl. a metaanalízisekhez kapcsolódó munkafolyamatot („checklist”) is ismerni kell, és csak megbízható, megismételt eredményeket lenne szabad további vizsgálatok kiindulópontjának tekinteni. Dr. Prohászka Zoltán a sikeres kutatások alapjának nevezte a vizsgálatok gondos tervezését. Két egyetemi példát említve konklúzióként elhangzott, hogy a meglévő körülmények között is van lehetőség és tér a vizsgálatokat megismételni, majd további kérdéseket építeni az eredményekre.
Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
