A Semmelweis Egyetem több mint félezer tagot számláló Baráti Körének fő céljai között szerepel, hogy eszmei és anyagi eszközökkel segítse a tehetséges egyetemi hallgatók szellemi és lelki nevelését, fizikai edzettségét, elitteljesítményét. Ezért a Baráti Kör 2016-ban is meghirdette ifjúsági tagjai részére a „Dr. Balázs Dezső és Walter Julianna” pályázatot. Az elismeréseket Dr. Monos Emil, a Baráti Kör elnöke és dr. Némedy Edit vezetőségi tag adták át.

120 ezer forintos díjat nyert dr. Szabó Bálint Gergely (Szent László Kórház, I. számú Infektológiai Osztály), melyből részt vehet az Amszterdamban a 26. ECCMID-en (26th European Congress of Clinical Microbiology and Infectious Diseases).

A Baráti Kör vezetősége ebben az évben is odaítélt két további rendkívüli ifjúsági díjat. A Semmelweis Egyetem kollégiumainak igazgatója, dr. Godó Ferenc kezdeményezésére a Baráti Kör 120 ezer forinttal jutalmazta majd az idei Korányi Frigyes Tudományos Fórum kiváló teljesítményt nyújtó hallgatóit. 

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának igazgatója, Várszegi Kornélia pályázatára a Baráti Kör 250 ezer forintot biztosít az egyetemi hallgatók testnevelésének és szabadidő sportjának fejlesztésére.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

3kép