„Amikor kiderült, hogy beteg vagyok, abban sem hittem, hogy akár három hónapom lehet még hátra” – mondja Ványik Mónika, akinél öt éve diagnosztizáltak mellrákot. A kezeléseknek köszönhetően azonban ma már gyógyultnak számít, és tapasztalatainak átadásával sorstársainak is megpróbál segíteni. Bőgyér Andrásnál először agydaganatot találtak, majd kiderült, hogy a veséjét és a gerincét is megtámadta a kór. Több műtéten is átesett, de ma is teljes életet él, dolgozik, vezet, utazik.
A daganatos betegségek jelentős része már a krónikus betegségek közé tartozik, azaz jók a hosszú távú túlélési esélyek, gyakran még áttétek esetén is – mondja a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának megbízott igazgatója. Dr. Dank Magdolna szerint nagyon fontos a betegedukáció, hogy a páciens pontosan értse, mi történik vele, mi vár rá.
A beavatkozások, kezelések mellett meghatározó az életigenlő hozzáállás és a család szerepe, valamint a stressz csökkentése – teszi hozzá az onkológus, hangsúlyozva, hogy számos új típusú gyógyszer jelent meg a klasszikusnak mondható kemoterápiás szerek és endokrin terápiák mellett, így például az úgynevezett célzott terápiák, amelyek a daganat jelátviteli rendszerébe „szólnak bele”.
A napokban volt öt éve, hogy kiderült, mellrákos vagyok – mondja Ványi Mónika, aki szerint mindenki azt hiszi, hogy ez vele nem történhet meg. Ő is ezt gondolta. Pedig az édesanyját is így veszítette el, és a húga is méhnyakrákkal küzdött. Aztán egy nap kitapintott egy csomót. Egyedülálló anyaként 12 éves kislányának nevelése, beteg testvérének ápolása, a munkája rengeteg odafigyelést, szervezést igényelt, amikor megkapta a diagnózist, úgy érezte, hogy ezzel már képtelen egyedül megbirkózni. Az orvosi segítség mellett pszichológusi támogatást is kért. Közben elveszítette testvérét. Azt mondja, hogy ekkor már nem bírta elviselni az állandó rettegést, úgy döntött, hogy legyen bárhogy is, nem szorong tovább. Úgy állt a kezelésekhez, hogy biztosan jót tesznek neki, azóta is azt vallja: minden mentálisan dől el. Tele van tervekkel, és tapasztalatainak megosztásával másokon is igyekszik segíteni.
Gyengének érzem magam, romlott a rövid távú memóriám, de már túl vagyok a mélyebb perióduson – mondja Horváth Vilma, aki két éve tudta meg, hogy petefészekrákja van. Íme, ez lett a következménye – válaszolja, amikor az első reakciójáról esik szó. Két munkahelye volt, mindig mindenkinek meg akart felelni, magát sorolta az utolsó helyre. Most is először az okokat, a miérteket kereste – mondja. Először úgy gondolta, hogy nem teszi ki magát a műtéteknek, kezeléseknek, elfogadta, hogy ennyi jutott, a teremtőre bízta magát. Azt érezte, hogy nem akarja meghosszabbítani a szenvedéseit. Végül mégis elment a kezelésekre, de amíg nem változott meg a hozzáállása, és nem fogadta el érzelmileg a segítséget, rosszul reagált a beavatkozásokra. Azóta van jobban, hogy elkezdett hinni a gyógyulásában. Ma már úgy éli meg a betegségét, hogy két éve kapott egy új életet, amelyben ma már ő a főszereplő.
Rettenetesen fájt a fejem, számtalan orvosnál jártam, de nem találták az okokat, végül megkérdeztem egy neurológust: nincs nekem agydaganatom? – kezdi a történetét Bőgyér András. Ezután felgyorsultak az események, kiderült, hogy nemcsak agydaganata van, de a gerincét és a veséjét is megtámadta a kór. Mint mondja: nem kereste az okokat, nem akart időt veszíteni, egyik műtét követte a másikat. Kivették a veséjét, a gerincéből is kivágtak egy darabot, implantátumot tettek a helyére, és az agydaganatát is eltávolították. András ma is vezet autót, utazik, és dolgozik; sokat fogyott és kevésbé terhelhető. Mégsem ezt a legnehezebb elfogadnia. Azt mondja, hogy aki egyszer keresztülment egy ilyen úton, az már folyamatosan érzi Damoklész kardját.
A szűk családi és baráti körön kívül nem beszélek senkinek a betegségemről, nem látszik rajtam, hogy miken mentem át, és nem szeretném sajnáltatni magam – mondja Megyeri István, akinél vesedaganatot diagnosztizáltak, majd kiderült, hogy áttétei is vannak. „Nem dohányoztam, nem ittam, igyekeztem egészségesen élni, sportoltam… Úgy tűnik, hogy nem ezen múlik. Nem akarok okokat keresni, veszélyesnek is tartom, ha mindig mindent meg akarunk magyarázni” – teszi hozzá. Úgy állt hozzá, hogy bár kevés olyan példát látni, hogy hosszú távon lehet bármi jót is várni ettől a helyzettől, de ő megpróbál fityiszt mutatni a betegségnek. Úgy érzi, hogy talpon kell maradnia, mert a fiainak még szükségük van rá, ráadásul azt szeretné, hogy a gyermekei minél kevesebbet érezzenek ebből az egészből. Továbbra is dolgozik, de több időt szán magára, mint korábban. Gyökeres változás azonban nem történt az életmódjában, csak az étkezését reformálta meg valamelyest. Az immun-onkológiának köszönhetően már nem növekszik a daganata, hanem stagnál, sőt, a legnagyobb daganat veszített is a méretéből.
Kele Tímea
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
