Csavlek András Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitóját tartották a Semmelweis Szalonban. A bemutatott képek egyik csoportja csöndes belső tájakra kalauzoló, meditatív lírai tájat mutat be, a művész egyik kedvenc témáját, a téli Balatont, a másik pedig a bibliai keresztre feszítés zaklatott, feszültséggel teli történetének sajátos technikával megalkotott újragondolásaiból áll.
Dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes köszöntőjében egy mottószerű idézetet olvasott fel Csavlek Andrástól: „Az élet megszületett, a tiéd is! / Ezer évek rohantak, elénk tárult a kereszt / Szellemünket a végtelenbe emeli.” Mint fogalmazott, e sorok hangulata jól illik a kiállított képek által keltett benyomásokhoz.
A beszélgetés moderátora, Wehner Tibor művészettörténész úgy fogalmazott, a 75 éves Csavlek András ereje teljében levő „fiatal alkotó”, hiszen nagyon aktívan tevékenykedik festőművészként. Csavlek András egy olyan karakteres festészeti világot épített fel, amiben egyszerre vannak jelen az olykor realisztikus tájillúziókat keltő, vagy szürreális látomások ébresztő, a lírai absztrakcióra is hajló tájképek és a töredezett, foszlányszerű hatást keltő, egységes csoportot alkotó korpusz-képek, vagyis a krisztusi kereszthalálra szimbolikusan utaló művek – mondta el.
Csavlek András úgy fogalmazott, a Képzőművészeti Főiskolán töltött évei alatt erősen érzelmi kapcsolata volt a szakmával. Mint mondta, rendkívüli élményeket okozott számára az, hogy kitűnő írók könyveit illusztrálhatta, miközben grafikák, metszetek készítésével, könyvtervezéssel is foglalkozott. A második világháború és 1956 emlékeire utalva azt mondta, tragikus és könnyed élmények keveredése indította a világ felé. A hetvenes évektől jelentkezett önálló kiállításokkal, csoportos kiállításokon is részt vett, 1978-ban pedig Munkácsy-díjjal tüntették ki.
Egyik meghatározó alapélménye a Balaton, aminek különösen a téli látványa vált a művészetének sarkkövévé. Beszélt arról, hogy a különleges élményről, amikor a tó befagyott világa elkezd olvadni, mozogni, és a fagyott jégdarabok érintkezéséből egyfajta zene születik. A számára jelentős természetélmény mellett a jég az ország akkori állapotát is jelképezte: ahogy fogalmazott, nem történt semmi, lelki, szellemi és fizikai értelemben is a mozgás hiánya volt jellemző. Csavlek András ezt az időszakot (1960-as, 70-es évek) akarta festői eszközeivel bemutatni a maga állapotában, azt sugallva, hogy ez változhat, nem maradhat színtiszta jég.
Wehner Tibor kitért arra, hogy a Balaton mint festői téma gazdag előzményekkel bír a magyar festészet történetében. Kiemelte, Csavlek András tájképei nem hagyományos tájképek: eltűnt a perspektíva és a horizont, egybeolvad a víz és az ég, a szférákat nem lehet egyértelműen elhatárolni, fények, villódzások, különös átmenetek találkozása látható a művein.
A festőművész úgy fogalmazott: „rendkívüli kontaktust kell tartanunk a természettel, mert mi ennek apró részletei vagyunk.” El kell indulni valami felé, ami az ember jelenkori helyzetét felméri – tette hozzá, majd arra is kitért, számára a festészet annak a tudatát adta, hogy a végtelenben élünk, jelenlétünk a világban egy „apróság”, és ezt meg kell őrizni. A természethez és a világhoz való viszony kifejezése köszön vissza abban a korpusz-sorozatban is, amelynek visszatérő témája Krisztus keresztre feszítésének története, a megfeszített test univerzális szimbóluma. Ezek a grafikák az 1990-es évektől készülnek, diófapácot, különféle vízben oldódó anyagokat, többek között vörösbort alkalmaznak festői alapanyagként. A festői előadásmódú kompozíciók a föld és a vér szimbólumaival voltaképp az emberi test szellemivé válásának pillanatát viszik színre. A sorozat létrejöttéről azt mondta a festőművész: „számomra a jégből felemelkedett a korpusz.”
Ezek az öntörvényű festői rendbe foglalt zaklatottságtól vibráló képek ugyanannak a kereső, az emberi létet a világban elhelyezni kívánó művészi filozófiának a megnyilvánulásai, mint a korábbi tájképek. „Önmagunkba kell nézni, egy világot átlátva” – fogalmazta meg Csavlek András művészi hitvallását.
Az esten Faragó Laura, Magyar Örökség Díjas énekművész népdalokat adott elő.
A kiállítás – előzetes bejelentkezés után – 2016. február 12-ig tekinthető meg. Kapcsolattartó: Csonka Vivien, telefonszám: 06 20 663 2055.
Pogrányi Péter
Fotó: Csonka Vivien, Kovács Attila
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
