Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2023. január 22.
545262 Összes oltás

RS43311_KA-20160121-IMG_0799-scrAz Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) javaslatára a Damaszkuszi Egyetem képviseletében egy négyfős szír delegáció látogatott a Semmelweis Egyetemre január 21-én. A szír delegációt dr. Mohamad Hasan al-Kurdi, a Damaszkuszi Egyetem elnöke vezette, akit a látogatásra elkísért dr. Amjad Zeno, a Damaszkuszi Egyetem elnökhelyettese és dr. Mohamad Kayyal, a Damaszkuszi Egyetem Nemzetközi és Kulturális Kapcsolatok Osztályának vezetője.

A Semmelweis Egyetem részéről a delegáció fogadásában dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes mellett dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes, dr. Pop Marcel a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának (NKI) vezetője és dr. Vadlövő Judit az NKI ügyvivő szakértője vettek részt.

A Damaszkuszi Egyetemről érkezett delegáció látogatásának elsődleges célja a Semmelweis Egyetem képzési struktúrájának megismerése volt, valamint azon lehetőségek feltérképezése, hogy a Szíriában végzett hallgatók miként tudnak részt venni az itt elérhető képzésekben.

A Damaszkuszi Egyetem rektora elmondta, hogy egyetemükön jelenleg 200 ezer hallgató tanul és ez a szám jelentősen nőtt a szíriai polgárháború kezdete óta, mivel a háborús területeken lévő egyetemek hallgatóit is befogadták, lehetővé téve számukra tanulmányaik folytatását. Jelenleg az oktatás nyelve az arab, de van néhány angol nyelven oktatott tantárgyuk.

RS43315_KA-20160121-IMG_0808-scrDr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes bemutatta a Semmelweis Egyetem képzési struktúráját, valamint elmondta, hogy három nyelven folynak az egyetem orvosi képzései, amely felkeltette a szír delegáció érdeklődését. Ezt követően dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes részletezte az idegen nyelvű képzések felvételi követelményeit, majd ismertette a rezidensi képzésére és a doktori iskolába való jelentkezés feltételeit is.

Dr. Pop Marcel igazgató elmondta, hogy a Semmelweis Egyetem jelentős szerepet tölt be a kutatásban és a magyar egészségügyben. Kitért arra is, hogy többszörös túljelentkezés van az Általános Orvostudományi Kar idegen nyelvű képzéseire jelentkezők között.

Dr. Vadlövő Judit, Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.