RS36580_KA-20151008-IMG_1611-scrA mellékhatás-jelentések számának növekedését, nagyobb gyógyszerbiztonságot, új tehetséggondozó ösztöndíjprogram megjelenését várják a felek attól a stratégiai együttműködéstől, amelyet ma írt alá dr. Pozsgay Csilla, a Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója és dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora.

Az aláírást megelőzően dr. Szél Ágoston hangsúlyozta az intézmények közötti együttműködések fontosságát, melyek mindkét fél számára kölcsönös előnyöket jelentenek. Mint mondta, a kapcsolatépítés a fejlődés kulcsa a mai világban, ezekből táplálkozhat az egyetem. Az OGYÉI-vel való megállapodás az egyetem hármas feladatának mindegyik elemét, így az oktatást, kutatást és betegellátást is érinti. A rektor kiemelte a tehetséggondozást érintő pontot, mely életpályamodellt biztosít a szakterület iránt érdeklődő hallgatóknak. A több talentum és az együttműködés a versenyképesség záloga – idézett a rektor dr. Csermely Péter egyetemi tanár napokban megjelent nyilatkozatából.

RS36569_KA-20151008-IMG_1657-scrDr. Pozsgay Csilla emlékeztetett arra, hogy az OGYÉI mintegy fél éve új intézményként jött létre, több, korábban a GYEMSZI-hez, illetve az ÁNTSZ-hez tartozó szervezet jogutódjaként. Az intézet elindulásakor célként jelölték meg, hogy a korábbiaknál jobban nyissanak a szakma, a külvilág felé. Ebben fontos lépés a most létrejött megállapodás, mellyel az intézet szándéka egyebek mellett, hogy magához vonzza a fiatal, érdeklődő tehetségeket a graduális és a posztgraduális képzés szintjén egyaránt.

Dr. Hankó Balázs, a Semmelweis Egyetem főgyógyszerésze szerint a két kulcsfontosságú dolog, amit az együttműködéstől várhatnak, a betegbiztonság és gyógyszerbiztonság.

Az együttműködés kiterjed a gyógyszerészethez kötődő minőségbiztosítási, gyógyszer-engedélyezési, gyógyszertechnológiai, analitikai, oktatási, kutatási területeken túl az egyetem betegellátást érintő tevékenységeire is.

RS36582_KA-20151008-IMG_1603-scrAz együttműködés célul tűzi ki a betegellátás fontos területeként a klinikai vizsgálatok hatékonyságának javítását. A megállapodásban kulcsszerepet kap a gyógyszerek biztonságosságát folyamatosan nyomon követő farmakovigilancia javítása, mely a gyógyszerek kockázatainak csökkentése és előnyeinek növelése érdekében kifejtett tevékenység.

Az OGYÉI megalakulásával mind a gyógyszerészeti, mind az étrendkiegészítőkkel kapcsolatos felügyelet egy kézben van. Az együttműködés által az egyetemen már az oktatás során megismerkedhetnek a leendő egészségügyi szakemberek az egyre szerteágazóbbá és bonyolultabbá váló étrendkiegészítő-rendszerrel, a gyógyítás során pedig ezt segítő ismereteket kaphatnak.

RS36557_KA-20151008-IMG_1686-scrAz egészségügyi szakemberek itthon tartását szolgálja az együttműködés keretében közösen meghirdetett tehetséggondozási program is, mely már az egyetemi évek alatt az arra érdeklődőknek gyakorlati helyet és ezt követően biztos életpályát biztosít az OGYÉI keretei között.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.