Szabán György keramikusművész Japán indigó című kiállításának ad otthont februárban a Semmelweis Szalon. A művésszel Feledy Balázs művészeti író beszélgetett eddigi pályájáról, művészetéről és a munkáit is meghatározó kulturális élményeiről a megnyitón.
Az estet Molnár Mária Judit tudományos rektorhelyettes nyitotta meg, aki felidézte az indigó szó egyik kevésbé ismert jelentését, ami a különleges küldetéssel a földre érkezett, gyógyító, tanító emberekre utal, azokra, akik különösen érzékenyek, kreatívak és spirituálisak.
Feledy Balázs bevezetőként elmondta, a Semmelweis Szalon kiállításainak történetében a most megnyitott tárlat a legmeglepőbb abban az értelemben, hogy sok olyan művet mutat be, amelyek a művész eddigi alkotásainak ismerői számára is újdonságként hatnak. A keramikusművészként ismert Szabán György festményeket is kiállított, ami „jelez valamit arról, hogy milyen művészi program áll a kiállítás mögött”. Feledy Balázs kiemelte, hogy alkalmazott keramikus is, ugyanakkor „egyfajta autonóm plasztikai igénnyel dolgozik”, és számottevő szobrászati tevékenységet folytat.
Szabán György a művészetről általában úgy fogalmazott: „teljesen mindegy, hogy az ember miben nyilvánul meg. A felmenők és az elődök is bizonyítják, hogy mindig a minőség számít.” Hozzátette azt is, hogy nagyon keveset beszélünk a szívről, a műalkotásban megnyilvánuló személyes közlendőről. „Ha az embernek nincs mondanivalója, mint például a posztmodern művészet esetében, akkor számomra az teljesen üresjárat” – mondta.
Pályájának indulásáról Szabán György elmondta, nem készült tudatosan arra, hogy keramikus legyen, ám az önkifejezés formáinak a keresése mindig lényeges volt számára. A világra való nyitottság nagyon sokat számít, hogy az ember megtalálja a természettel való kapcsolatban, mi az öröm, és abból mit tud visszatükrözni az embertársainak. Hogy ez milyen formában történik, írás, fotó, vagy kerámia formájában, tulajdonképpen nem olyan fontos – fogalmazott.
Véletlenül került Sárospatakra, ahol a cserépkályhagyárban keramikusképzést indítottak. Itt tanulta meg a szakma alapjait, a korongozást, a kiváló érzékkel és nagy munkafegyelemmel dolgozó munkásoktól – ez azóta sok buktatón átsegítette, idézte fel.
Szabán György fontos inspirációi között tartja számon azt a két, Japánban tett tanulmányutat, amelynek során lenyűgözte őt a keleti kultúrával való találkozás, a japán művészet európaitól teljesen eltérő hagyománya. Utazásai során körül-belül 5300 fényképet készített, ezekből Szigetszentmiklóson rendezett kiállítást. „A nagy japán művészek alkotásai elkápráztatóak technikailag és mondanivalóban is. Az ember tud olvasni azokból a tárgyakból, amiket ott lát, és ezen keresztül szinte érezni lehetett az embert, aki készítette” – vélekedett.
A „sokkszerűként” leírt élményeket művészileg több szinten is felhasználta. Elmondta, nem akarta a japán művészetet utánozni, megfesteni egy Buddhát vagy egy kis gésát, inkább arra törekedett, hogy a magyar szűrőn átengedve ábrázolja a japán élményeit, amikor már az eleven emlékek kissé elhalványultak és már egy letisztultabb képi világban, letisztultabb formában tudott számot adni róluk.
Feledy Balázs felvetésére, miszerint a japán jelrendszer, a kandzsik világa is hatott az alkotásokra, Szabán György kifejtette, ez a hétköznapokban jelenlévő, végtelen variációs lehetőségeket felmutató jelek összefüggnek a ritmusra, ritmikusságra épülő japán művészettel. Hozzátette, hogy az alapvetően kétdimenziós japán festészet, amit szinte érintetlenül hagyott az impresszionizmus, kedveli az aprólékosan kidolgozott bonyolult szimbólumokat, és ez szintén nagy hatással volt rá.
Kitért arra, képeivel tisztelegni szeretett volna a japán kultúra, a japán művészet előtt. Az az élményanyag, amelyből ihletet merített, még sokáig fogja inspirálni, ahogy fogalmazott, „csak idő kérdése az új anyag születése”.
Az estet Győrffy Gergely hegedűművész játéka színesítette.
A tárlat március 13-ig látogatható, melyhez előzetes bejelentkezés szükséges a rendezveny@semmelweis-univ.hu e-mail címen vagy a 20/663-2638-as telefonszámon.
Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
