Az Asklepios Campus Hamburgról érkeztek a decemberi Kutatói Szalon előadói. A résztvevőket dr. Tímár József általános és oktatási rektorhelyettes köszöntötte, aki kiemelte: nagyon fontos a partneregyetemek kutatási eredményeit is megismerni. Egy ilyen program eredményeként akár újabb, az eddigi közös oktatási tevékenységen túlmutató területeken is kialakulhat együttműködés – mutatott rá.

RS25791_KA-20141202-IMG_8869-kutatoi-szalon-scrA Szalon két házigazdája az Asklepios részéről dr. Bucsky Péter rektori biztos és dr. Christoph Jermann, az Asklepios Medical School ügyvezetője volt. Dr. Bucsky Péter hangsúlyozta, ez az első alkalom, hogy az Asklepios Campus Hamburg Kutatói Szalont szervezett. A két előadóról elmondta, dr. Alexander Ghanem a kardiológia területén igen ismert szakember, míg dr. Karl Jürgen Oldhafer a sebészetben kiemelkedő név; emellett április óta dékáni biztosként többek között az oktatás zavartalanságának biztosítása is a feladata.

RS25789_KA-20141202-IMG_8879-kutatoi-szalon-scrDr. Christoph Jermann köszöntőjében bemutatta az Asklepios Campus Hamburgot (ACH), mely – mint elmondta – Németország három legnagyobb operatív tevékenységet végző magánkórháza közé tartozik, mintegy 150 létesítménnyel és 45 000 dolgozóval. Évente 2,2 millió beteget látnak el, ezen belül 250 ezer fekvőbeteget, ami különösen fontos az oktatási tevékenység miatt. Az ACH-n belül 1998-ban alapított Asklepios Medical School a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának részeként funkcionál. Ennek alapja az Asklepios és a Semmelweis Egyetem között 2008-ban kötött együttműködési megállapodás – ismertette dr. Christoph Jermann, hozzátéve, hogy a Semmelweis Egyetem rektorának dr. Bucsky Péter a helyi képviselője, míg dékánjának dr. Oldhafer.

RS25780_KA-20141202-IMG_8913-kutatoi-szalon-scrAz Asklepios Campus Hamburgnak két funkciója van, egyrészt a Semmelweis Egyetem németnyelvű képzésének klinikai gyakorlati részét működteti, másrészt akadémiai karriert, kutatási és oktatási lehetőséget biztosít az orvosok számára. Az itt végzők a Semmelweis Egyetem diplomáját vehetik kezükbe, mellyel nemcsak Németországban, hanem az egész Európai Unió területén dolgozhatnak – részletezte az igazgató.

Dr. Christoph Jermann a túljelentkezéssel kapcsolatban elmondta: idén 200 jelentkezőből mintegy hatvanat tudtak felvenni, ugyanakkor, mint hangsúlyozta, ez a feltétele a kiscsoportos oktatás fenntartásának. Az előadásokon az oktató-hallgató arány egy a negyvenöthöz, míg a gyakorlati képzésben egy a hét-nyolchoz. „Éppen ezért, vagyis a vezető orvosokkal való közvetlen kapcsolat miatt választják sokan az Asklepiost” – mutatott rá.

RS25774_KA-20141202-IMG_8947-kutatoi-szalon-scrEddig 120-an végeztek Hamburgban, s az itt diplomát szerzők mintegy negyven százaléka az Asklepios intézményeiben helyezkedik el.

A Kutatói Szalonban dr. Karl Jürgen Oldhafer (Head of Department of General and Visceral Surgery, AK Barmbek, Asklepios Campus Hamburg) májsebészeti témájú előadást tartott „Modern Methods of Increasing the Resectability in Liver Surgery” címmel. Ebben egyebek mellett hangsúlyozta, a modern májsebészet egyik fő célja az ún. rezekabilitási arány növelése.

Dr. Alexander Ghanem (AK. St. Georg, Asklepios Campus Hamburg) az intervencionális kardiológiáról és az azzal kapcsolatos új terápiás lehetőségről beszélt „New Therapeutic Options in Interventional Cardiology – A Contemporary Overview” című előadásában.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.