Idén június 29. és július 4. között rendezték meg a 64. Nobel-díjas Találkozót a németországi Lindauban. 1951 óta minden évben itt látják vendégül a Nobel-díjasokat, ez évben az orvosi-fiziológiai kitüntetetteket. A rendezvényt a Bernadotte család (a svéd királyi család rokonai) tagjai szervezik és rendezik, alapítványon keresztül, nagyszámú mecénás, patrónus, donor és jótevő támogatásával.
A rendezvényre minden évben több száz fiatal kutatót is meghívnak, akiknek módjuk van arra, hogy Nobel-díjasokkal találkozzanak tudományos villásreggelik, master class-ok, ebédek, szemináriumok keretében, valamint helyet kaphatnak egy-egy Nobel-díjas vacsora asztalánál is.
A magyar küldöttségben a Semmelweis Egyetemről dr. Tárnoki Ádám Domonkos és Tárnoki Dávid László vett részt. A küldöttség további tagjai voltak: dr. Balogh Ágnes és dr. Horváth Balázs a debreceni egyetemről, dr. Alpár Donát, aki a pécsi egyetemen dolgozik, valamint dr. Mátyás Ferenc (KOKI).
A találkozón idén 37 Nobel-díjas volt jelen. A 77 országból érkezett, több mint 600, 35 év alatti ifjú kutatót több mint 4000 pályázó közül választotta ki az arra illetékes grémium. Ez volt az első év, hogy a fiatal kutatók közt több volt a nő, mint a férfi (52 vs 48%). Természetesnek mondható, hogy vendéglátó országból érkezett a legtöbb fiatal, de népes küldöttséggel képviseltette magát az USA (65), Kína (44), India (34) is. A grémium – úgy tűnik – gondot fordított arra is, hogy egészen kicsiny, távoli, nehéz helyzetben lévő országokból is fogadjanak fiatalokat, így többek közt egy-egy fiatal kutatóval képviseltethette magát pl. Benin, Botswana, Hong Kong, Indonézia, Kenya, Kuba, Liechtenstein, Litvánia, Málta, Mauritius, Nigeria, Szíria, Venezuela, Virgin szigetek (US) és Zimbabwe.
A Nobel díjasok közt egy „alumnus” is jelen volt: dr. Bert Sakmann idegkutató (Max Planck Institute of Neurobiology), aki fiatal kutató korában részt vett a Lindaui Nobel-díjas Találkozón és most már Nobel díjasként (1991) jár vissza. Cortical Circuit and Decision Making címmel tartott előadást.
A megnyitó érdekessége volt, hogy itt indították útjára egy gombnyomással a német televízió tudományos csatornáját (ARD-alpha), mely azonnal élőben tudósított a találkozóról. Német (tartományi és szövetségi), valamint osztrák és svéd miniszterek, tudományos/oktatási döntéshozók, követek is részt vettek a találkozón. Idén Ausztria adta a művészeti hátteret: a Bécsi Filharmonikusok kvartettje, illetve kvintettje játszott a megnyitón.
A vendéglátó Ausztrália volt. Küldöttségüket az asztrofizikai Nobel-díjas Brian P. Smith (47 éves) vezette, aki űrutazásának közvetítését is bemutatta. A záróünnepségen saját, ausztráliai birtokán termesztett szőlőből készült vörösbort szolgáltak fel, éppúgy, mint a Nobel-díja átvételekor 2011-ban, a királyi fogadáson, Stockholmban. Az ausztrál tudományos küldöttség tagja volt Emma L. Johnston óceán-kutató (School of Biological, Earth and Environmental Sciences, Evolution and Ecology Research Centre, UNSW Australia), akinek víz alatti kalandjait is megcsodálhattuk a tengeri tehenekkel, cápákkal stb. Az ausztrál küldöttség tagja volt elviekben Doherty (1996 állatsebész, immunológiából), aki hátfájása miatt nem tudta vállalni a hosszú utat, de bejelentkezett videóüzeneten át. Így kitágult a helyszín: volt tudósítás távoli földrészről, vízből, űrből. Az ausztrál küldöttség állandó, tiszteletbeli tagja volt a jelenleg (másokhoz hasonlóan) Amerikában dolgozó tasmaniai születésű Elizabeth H Blackburn. Ő a telomerek „anyja”. Sziporkázó személyisége, temperamentuma, a fiatalok iránti önzetlen közlékenysége, a belőle áradó új információ és szerteágazó kérdésekre azonnal választ kereső, töprengését nyíltan felvállaló egyénisége „megfogta” a fiatal kutatókat. Nem csoda, hogy folyton körülötte tolongtak, őt ostromolták . Ő vezette a villásreggelivel egybekapcsolt megbeszélést is a nők szerepéről a tudományban. Üzenete: a telomer rövidülés dosis dependens (a dohányosoknál), negatív hatású a stressz és a gyermekkori trauma, viszont pozitív hatása van az edukációnak, az alvásnak és a fizikai aktivitásnak.
Néhány további érdekes, vagy fontos előadásról /személyiségről a teljesség igénye nélkül, elsősorban a magyar csoport javaslatának megfelelően válogatva:
Ada E.Yonath izraeli Nobel díjas (2009) a ribosomák szerepéről beszélt: ezek viszik át a geneticus kódot a proteinekbe, célpontjai az antibiotikumoknak – tanulmányozásuk elvezethet az antibiotikum resistencia minimalizálásához. Nagyon érdekes, hogy a ribosomák ellenállnak a rtg sugárzásnak, valamint az is, hogy a medvék ribosomája hibernáláskor kristályos formában behúzódik a sejt belsejébe. Családi képeit (lányát, unokáját) bemutatva biztatta a fiatal tudósjelölt lányokat, hogy lehet valaki sikeres kutató és jó anya, nagymama.
Nagyon népszerű volt Ferid Murad (1998) is, akinek sosem volt elég férőhely a szemináriumán. Amióta 1977-ben az első cikke megjelent a NO-ról, 80.000 publikációt írtak ennek a kicsi, de nagyon jelentős gyöknek az eredetéről és szerepéről, annak pozitív (és negatív) hatásairól a szervezetben.
A magyar delegáltak kedvenc előadói , személyiségei a fentieken és következőkön kívül: Roger Tsien (2008 GFP), Peter Agre (2003, az aquaporin felfedezője, aki bemutatta a kutatásaiban résztvevő PhD-sét is), Randy Sheckman (2013 aki Nobel díjából rákkutató alapítványt létesített, húga és anyja emlékére), Hamilton O. Smith (aki a természetes biológia határait feszegeti és akinek asztalánál foglalt helyet a magyar különítmény a záróbanketten).
A magyar küldöttség szempontjából igen érdekes volt Jules A.Hoffmann az adaptív immunitás felfedezője (Drosophilákban). A Tárnoki ikrek azt a felkérést kapták a Nature Magazintól, hogy készítsenek interjút vele. A fiatal doktorok hazai immunologusoktól is gyűjtöttek felteendő kérdéseket. A luxemburgi születésű, jelenleg Strassburgban dolgozó tudós kissé fáradtnak tűnt, de azonnal felvillanyozódott, mikor „testhezállónak” ítélte a kérdést. Emberi nagyságára és végtelen szerénységére utal, hogy amikor egy kérdés számára nagyon humán jellegűnek, klinikainak tűnt, azonnal „bevallotta” és ajánlott is maga helyett a tárgyban illetékesebb Nobel-díjast. Kérdésre válaszolta, hogy a legősibb lény, amelynek (bizonyítottan) van adaptiv immunitása, a Nematostella. Véleménye szerint a legnagyobb problémák ma az obesitás és a junk food. Úgy véli, a fiatal kutatónak fontos a jó mentor, akinek erős válla van és aki supervisor is egyben. A tudomány művelésének alapfeltételei: tégy fel kérdéseket és légy kritikus.
Barry J. Marshall (2005 Ausztrália) a Helicobacter pilori felfedezője „kórképet” festett a visszavonult életmódot folytató, emberkerülő Alfred Nobelről, mintegy bebizonyítván, hogy gyomorfekélyes (Helicobacter fertőzött) volt. Érdekfeszítő volt felfedezésének története, mikor a hitetlenkedőknek önkísérlettel bizonyította be a Helicobacter szerepét (mert csak ember lehetett modell, megitta a tenyészetet) – vállalva a kellemetlen gastroszkópiát is. Nem elégedett meg a felfedezéssel, kidolgozta az 14C Urea Breath Test-et, mellyel kimutatható a fertőzöttség gastroszkópia nélkül is. Nagyon érdekes volt a Helicobacter – folsav – a jégkorszaki vándorlások, a kutya háziasítása, valamint egyes allergiás megnyilvánulásokkal való reverz összefüggés (asztma, ekcéma) elemzése, mely további teret nyit a kutatásoknak.
Steven Chu (1997 fizikai Nobel díj): a szuperkicsiny fizikai méretek optikai ábrázolásának, a felbontásnak határait tágítja felfedezéseivel. Stimulated Emission Depletion microscopyt (STED) alkalmaznak, amivel 300 nm körüli felbontást érnek el, az élő sejtek super felbontású 3D ábrázolását teszik lehetővé. Bemutatta a phosphorylatiot, jelzőanyag nélkül ábrázolva, IR microscopiával.
Kifejlesztették az atomok nulla Kelvinhez közeli lehűtését és laser csapdába ejtését, azért hogy mozgási sebességüket a vizsgálhatóság szintjére csökkentsék.
Francoise Barré-Sinoussi (1983, Pasteur Intézet, Párizs), aki a HIV vírust fedezte fel és 36 éves korában kapott Nobel díjat. Azóta is küldetéstudattal, keményen, sőt harcosan dolgozik azon, hogy a fertőzés ne terjedhessen tovább a világban, a már fertőzötteket stagnáló, gyógyult állapotba lehessen hozni és abban megtartani, a csekély GDP-jükből egészségügyi kiadásokra fordítani nem tudó afrikai országokban is.
Harald zur Hausen (2008) német gyakorló orvos, nőgyógyászból lett virológus 38 éves korában írta le a human papilloma virus(oka)t, azok szerepét a méhnyakrák kifejlődésében, majd munkacsoportot létrehozva 2006-ra – a gyógyszergyártók ellenállása ellenére – kifejlesztette a HPV elleni vakcinát is. Neki köszönhetően ma már a legtöbb európai államban oltják HPV ellen a 12éven aluli lányokat (egyes országokban a fiúkat is). Legújabb – még folyamatban lévő felfedezésével csaknem sokkolta a hallgatóságot, anélkül, hogy pánikot akart volna kelteni. A vörös húsok fogyasztásával kapcsolatba hozta a colorectelis carcinomák előfordulását ,emelkedését, utóbbi különösen Koreában és Japánban figyelhető meg. Az Egyesült Államokban szűrik ezt, így a halálozás ott csökken. Térképeken is illusztrálva bemutatta, hogy a colorectalis cc-k ott fordulnak elő, ahol a bos taurus (közönséges európai tehén) húsát fogyasztják. A yak tenyésztő Mongoliában és a zebut fogyasztó Afrikában, valamint a marhahúst egyáltalán nem evő Indiában gyakorlatilag nincs colorectalis cc. Szerinte az állati pathogén vírusok állhatnak a háttérben, melyen carcinogén hatásúak az emberben. Emberre nem terjed az ágens, de cc-t indukál, tehát nem direkt cancerogen hatású, hanem indirekt: chronicus gyulladást tart fenn. A factor enyhén thermoresistens – a marhák tejében is benne van (pasztörözöttben is), nőknél emlőcc.-t indukál. Megfigyelték, hogy a húsfeldolgozóknak oesophagus, tüdő és gége cc-juk van (aerosol belégzés). Kérdésünkre, hogy vajon az ősi típusú szürke marha is a fertőzők közé tartozik-e (ismerte a szürke marhát) azt válaszolta, hogy ez egy jó téma lenne egy PhD hallgatónak egy jó mentor mellett.
Sir John E. Walker (1997, kémiai Nobel díj), aki szintén Halifaxban született, mint a következő, O. Smithies, meghatározta az ATP synthase szerkezetét és igazolta, hogyan lesz az ATP diphosphatból triphosphate. Üzenete a fiataloknak:
„Develop an interest in science early,
Choose an excellent mentor!”
Oliver Smithies (2007), az emlősök specificus génjeinek modifikálására alkalmazta a DNS homolog recombinatióját embryonalis őssejtekbe, ami lehetővé tette „knock-out” állatok létrehozását a gének egyedi tanulmányozása céljára. Kicsiny észak angliai yorkshirei faluban, egy folyó mentén született, mely körzetből még 3 másik Nobel-díjas is származott. Mi lehetett az oka ennek, mi volt közös bennük – kérdezte – talán a víz? Nem, a középiskolai matektanár (ill.annak iskolája)! (Kísérteties hasonlóság a Fasori Gimnázium Nobel-díjasaival). Hobbija a repülés (3 repülőgépe volt) és csaknem 90 évesen még ma is vitorlázik. Szenvedélyes előadásával a tanulásról, a szisztematikus kutatásról (eredeti, kézzel írt jegyzeteit bemutatta), a felfedezés öröméről úgy fellelkesítette a hallgatóságot, hogy vastapsukkal (sokan felálltak, éljeneztek) nem akarták leengedni a pódiumról! Ennek kapcsán érdekes azt is megjegyezni, hogy milyen sok orvosi-fiziológiai Nobel díjas kezdte tanulmányait matematikával s azután váltott át medicinára, biológiára, kémiára. (valamint, hogy több Nobel díjas vette feleségül szintén kutató munkatársnőjét – nem csak Einstein).
A résztvevő Nobel díjasok – néhány „fiatalt” leszámítva – már igencsak benne voltak a korban (átlag életkor: 72,7). De szellemileg mind frissek, naprakészek voltak és fizikailag is meglepően jól állták az ostromot reggel 7-től este 11-12-óráig! Általában közvetlenek, informatívak, beszédesek voltak, szinte lubickoltak a fiatalok aurájában. Szerénységük – mondhatni – határtalan: a kávé szünetekben, a büféebédeknél, a mosdóban nem vindikáltak jogot maguknak különleges bánásmódra, szépen beálltak a végtelenül hosszú sorokba, türelemmel várakozva. Pontosan ellentétes volt viselkedésük azzal a közfelfogással, hogy az „igazán nagy tudós” emberkerülő, kedvetlen előadó, tudását csak magas szinten képes átadni, ha valaki nem érti, az pedig ingerültté teszi. Sőt! Legfőbb erényük, hogy személyes tapasztalataik átadásával, remek előadásaikkal példát szolgáltattak és fel tudták csiholni az erre igen fogékony fiatal közösség lelkesedését, fenntartották érdeklődését: „Átadták a tüzet”.
A záróbankettet is a találkozó fő helyszínén, a tóparton lévő Inselhalle-ban tartották, amit erre az alkalomra bálteremmé alakítottak át. A dress code alkalmi ruhát vagy népviseletet kívánt. Csodálatos volt látni a bajor népviselet mellett – melyet a helyiek, alapítványiak, miniszter urak és asszonyok viseltek – azt a színes forgatagot, amit a világ minden tájáról összesereglett résztvevők viseltek: koreai, afrikai, japán, indiai, kínai, lengyel, maláj, görög, különféle arab, dél-amerikai és délszláv, ukrán és orosz népviseleteikben büszkén pompáztak a fiatalok.
Az egész napos hajókirándulás Mainau szigetére (virágsziget) volt a „ráadás”, a leggyümölcsözőbb a személyes kapcsolatok felvételére, főként a 2x 2.5 órás hajóút alatt, ahol a hatalmas, háromemeletes üveghajóban számtalan alkalom nyílt fényképezésre, autogram-kérésre és személyes kontaktus teremtésre, mind a Nobel-díjasokkal, mind a fiatal kutatóknak egymás közt. A szigeten, sátorban tartott panel discussio témája: Science for the Benefit of Mankind volt.
Kiragyogott a mezőnyből Ghada Bassioni alumna, aki jelenleg a Kairoi Egyetem kémia professzora és fiatal kora ellenére máris ragyogó tudományos karriert futott be a világ különböző országaiban.
A fiatal magyar kutatók véleménye az összejövetelről: életre szóló élmény volt, hogy világhírű tudósokat ismerhettek meg, akik csak úgy ontották az ismereteket és akikről kiderült, hogy hétköznapi emberek, hétköznapi problémákkal, s velük számos személyes konzultációra nyílt alkalom, rengeteg új információval és impresszióval, amiből építkezhetnek mind tudományos pályájukon, mind emberileg.
Dr. Karlinger Kinga
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
