Idén a Semmelweis Egyetem a házigazdája a felvételi ponthatárokat váró rendezvénynek, a Pont Ott Partinak; ez az első alkalom, hogy az Educatio Nonprofit Kft. egy egyetemi helyszínen szervezi meg a programot.

RS17933_dl_FCDDbdBC_20120110-IMG_5814-scrÉvek óta a Semmelweis Egyetem a legnépszerűbb az orvos- és egészségtudományi képzéseket nyújtó egyetemek között, hagyományosan itt a legmagasabbak a ponthatárok, a fiatalok ennek ellenére mégis sokszorosan túljelentkezik a kereteket – hangsúlyozta dr. Tímár József oktatási rektorhelyettes. A budapesti dr. Koltai Jenő Sportcentrumban július 24-én már 15 órától várják a felvételizőket, a ponthatárok pedig este nyolc órától jelennek meg a kivetítőn, ekkor derül ki, hogy kit melyik felsőoktatási intézménybe vettek fel.

2014-ben országos szinten több mint 106 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba, kilenc százalékuk jelölt meg valamilyen orvos- vagy egészségtudományi képzést, az alapképzések és osztatlan mesterképzések TOP 15-ös listáján pedig a nyolcadik helyen áll az orvosképzés – derül ki a felvételi statisztikákból.

RS8084_20131111-IMG_5919-SE-nyilt-nap-net-scrA Semmelweis Egyetemre idén összesen 8354 diák jelentkezett, közülük 5994-en első helyen jelölték meg az intézményt. A különböző karokon átlagosan 3-5-szörös a túljelentkezés. A rendezvény sajátossága, hogy a Semmelweis Egyetem testnevelési és sporttudományi szakjaira felvételt nyert hallgatók már biztosan nem a Semmelweis Egyetemen fogják megszerezni diplomájukat – utalt a rektorhelyettes a TF önállóvá válására.

POP_banner_900

Dobozi Pálma

Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.