Tárgyalások kezdődtek a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán (graduális képzésben) megszerzett diploma Koreai Köztársaságban való akkreditációjáról.

RS15272_KA-20140410-IMG_9650-koreai-delegacio-scrA budapesti Koreai Nagykövetség megkeresése nyomán folytatott előkészítő megbeszéléseket követően négyfős delegáció érkezett Koreából, melyben egy-egy professzorral képviseltette magát a koreai katolikus egyetem (The Catholic University of Korea) és a Korea University, valamint a küldöttség tagja volt az illetékes koreai engedélyeztetési bizottság (National Health Personnel Licensing Examination Board) igazgatója, Song Kyu Rim és osztályvezető-helyettese, Kim Hyun Seob.

RS15260_KA-20140410-IMG_9698-koreai-delegacio-scrA másfél napos program kezdetén dr. Kellermayer Miklós, az ÁOK dékánhelyettese bemutatta a Semmelweis Egyetemet, elsősorban az elméleti és gyakorlati oktatásra fókuszálva. Ezt követően a koreai fél kérdéseire válaszoltak a Semmelweis Egyetem megjelent képviselői, így többek között dr. Hunyady László dékán, dr. Masszi Tamás ÁOK dékánhelyettes, dr. Nagy Zoltán Zsolt igazgatóhelyettes, volt ÁOK dékánhelyettes, dr. Karádi István igazgató, volt dékán, valamint dr. Kollai Márk, a Külföldi Hallgatók Titkárságának igazgatója. A koreai fél elsősorban a tanulmányi követelményekre, a számonkérés módjára volt kíváncsi, továbbá arra, hogy milyen értékelést, visszajelzést kapnak a hallgatók az erősségeikről, gyengeségeikről, illetve milyen nehézségekkel kell a külföldi hallgatóknak szembenézniük, milyen támogatást kaphatnak. Emellett szó esett a hallgatók képviseletéről és az oktatók értékeléséről, képzéséről is.

RS15264_KA-20140410-IMG_9683-koreai-delegacio-scrA vezetőség mellett egyetemi hallgatókkal is találkozott a koreai delegáció, akiktől elsősorban arról érdeklődtek, hogy milyen szempontok alapján választották a Semmelweis Egyetemet, és tanulmányaik során milyen mértékben tudnak megismerkedni a kórházi ellátással, milyen tapasztalatokat szereznek a betegekkel való interakció során.

Másnap a delegáció tagjai több intézetbe és klinikára is ellátogattak, ahol az elméleti és gyakorlati oktatás mellett a kutatói tevékenységekbe is bepillanthattak.

A program zárásaként a szenátusi teremben tartott megbeszélésen a koreai delegáció egyetértését fejezte ki a látottakkal, a kari vezetés pedig jelezte igényét azzal kapcsolatban, hogy bővíteni szeretnék a Semmelweis Egyetem Koreában működő akkreditált gyakorlókórházainak számát.

Jelenleg 69 koreai hallgató tanul a Semmelweis Egyetemen, többségük (53 fő) az Általános Orvostudományi Karon. Az egyetemnek eddig három 3 koreai felsőoktatási intézménnyel van aláírt együttműködési megállapodása (Dankook Egyetem, Keimyung Egyetem, Gangneung–Wonju Nemzeti Egyetem).

DP
Forrás: Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóság

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.