A People Frienship University Moszkva által 5. alkalommal megrendezett nemzetközi konferencián a Semmelweis Egyetem 14 hallgatóval képviseltette magát. A legnagyobb külföldi delegációt dr. Merkely Béla vezette, aki a konferencia társelnökeként és meghívott előadóként vett részt a rendezvényen. Ezen kívül részesült a moszkvai Népek Barátsága Egyetem külföldieknek adható legrangosabb kitüntetésében, a Becsület érdeméremben, melyet a tudományos tevékenységért, a tudományos munka támogatásáért és előmozdításáért ítéltek oda.

moscowA magyar küldöttségben helyet kaptak 3 kar (ÁOK, FOK, GYTK) és 5 különböző évfolyam diákjai, illetve egy PhD hallgató és egy rezidens is, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem KOKI-ban kutató hallgatója is. Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy rengeteg élményben volt részünk és sok tudományos illetve élettapasztalattal gazdagodhattunk az út során. Díjakban sem volt hiány, hiszen 13 helyezést ítéltek oda magyar hallgatóknak.

A konferencián a regisztráció gördülékenyen zajlott, mint ahogy az ünnepélyes megnyitó ceremónia is. Az első konferencianap alapvetően kulturális célokat szolgált, a szervezők gondoskodtak arról, hogy minden Moszkvában eltöltött perc emlékezetes legyen.

A poszter prezentációk kedden, a szóbeli előadások pedig szerdától péntekig kerültek lebonyolításra. A szekcióülések mellett számos interaktív program által kínált lehetőség közül választhattunk, többek között fogászati implantáció, plasztikai- valamint idegsebészeti műtétek élő közvetítései közül. Mindezek mellett minden nap volt ún. „Keynote lecture” prezentáció, az adott szakma neves képviselőjének előadása keretében. A szekciók végezetével lehetőségünk nyílt az ott jelenlévőkkel közösen, amolyan „kerekasztal” formában megvitatni nézeteinket, véleményünket az aznapi előadásokról, szakmai perspektívánkról, nem utolsó sorban jövőbeli terveinkről. Mindez kitűnő lehetőséget teremtett új kapcsolatok építésére, látókörünk szélesítésére.
Ugyancsak említést érdemelnek a szakmai vetélkedők is, amelyek igen színvonalas szervezésük és lebonyolításuk révén véleményem szerint a konferencia fénypontját jelentették. Ezek a gyakorlati – elsősorban manuális – készségek fejlettségének demonstrálására ill. összemérésére irányultak, többek között sebészet, fogászat, valamint farmakológia területén.

Nem szabad megfeledkeznünk azonban a sok pozitív dolog mellet a konferencia árnyoldalairól sem. Nemzetközi konferencia révén véleményem szerint alapvetőnek számított volna a nemzetközileg elfogadott hivatalos angol nyelven való prezentálás. A szekciókban számos nemzeti (orosz) nyelvű előadás hangzott el, melyeknek így szakmailag való megítélése nehézségekbe ütközött részemről. Hasonló problémák jelentkeztek a diszkusszió résznél is, mivel a fent nevezett okok miatt sokaknak nem volt módja hozzászólni a témához, noha az igencsak érdekesnek és megnyerőnek bizonyult.
Összességében elmondható, hogy egy igen színvonalas és élményekben gazdag konferencián vehettünk részt, amely követendő példaként szolgálhat mindenkinek, aki hasonló esemény szervezését ill. megvalósítását tervezi a jövőben.

Végül külön kiemelnénk, hogy az összes helyszínre nem hivatásos idegenvezetővel jutottunk el, hanem orvosi egyetemistákkal, akiknek a saját nézőpontjából ismerhettük meg a várost és a kultúrát. Rengeteget meséltek nekünk, és így szerintem mindnyájunkhoz sokkal közelebb hozták Moszkvát.

Nagy szeretettel vártak minket a Népek Barátsága Egyetem orvostanhallgatói. A közös történet ott kezdődött, hogy kijöttek elénk a repülőtérre és ott ért véget, hogy a hazautazásnál ugyanott búcsúzkodtunk. Hihetetlen lelkesedéssel és kitartással kísértek végig bennünket ezen a néhány napon: eljöttek velünk mindenhová, segítettek az tömegközlekedésben (ami nélkülük teljes káosz lett volna) és a záró esten is kitettek magukért… Nem csak, mint idegenvezetők voltak jelen, hanem komoly beszélgetések és barátságok alakultak ki. Jövő tavasszal néhányan közülük ellátogatnak Budapestre, a Semmelweis Egyetem nemzetközi TDK konferenciájára, így lesz alkalmunk viszonozni a sok kedvességet.

Moszkvai kirándulásunk során számos alkalmunk nyílt új barátokat és ismeretségeket szereznünk, elsősorban azok köréből, akik minket vendégül láttak, tehát a Peoples’ Friendship University diákjainak sorából. A konferencián különös hangsúlyt fektettek mind a vendéglátóink, mind pedig a rajtunk kívül érkezett külföldi résztvevők az új kapcsolatok kiépítésére, ennek pedig így diákok között a legkézenfekvőbb eszköze a barátkozás és a barátságos attitűd volt. Ezt mi tulajdonképpen az orosz hallgatók vendégszeretetéből és igyekezetéből érzékelhettük első sorban: a rengeteg program, amit mind nekünk szerveztek, a segítőkészségük, amivel próbáltak minden felmerülő problémát orvosolni, erről adott tanúbizonyságot. Mindezt a sok kedves gesztust úgy tették, hogy közben bele volt csempészve az érdeklődés irántunk, a magyar egyetemi rendszer iránt, a kíváncsiság a magyar konferenciákra vonatkozóan. Mondanom sem kell persze, hogy részünkről is hasonlóan élt ez a kíváncsiság, de mi olyan szempontból előnyben részesültünk, hogy ez az egy hét lehetőséget adott betekinteni közvetlenül is az orosz orvostanhallgatók életébe.

Sőt, mind ezek mellett lehetőségünk nyílt a más országokból érkezett vendégekkel is barátságot kötni, akik szintén nyitottak voltak a magyar hallgatókkal kapcsolatban, illetve kíváncsian érdeklődtek a budapesti Tudományos Diákköri Konferencia nemzetközi arculatáról is.

Eredményeink:

Ács Balázs III. díj Life Sciences II session
Birtalan Ede I. díj Therapy session
dr. Bogdán Dóra I. díj Pharmacy session
Elekes Orsolya II. díj Pharmacy session
dr. Gánti Bernadett III. díj Life Sciences II session
Harangozó Tamás III. díj Practical Skill Contest, Dentistry
Herczeg Petra I. díj Life Sciences II session
Hriczó-Koperdák Gergely I. díj Dentistry session
Karády Júlia II. díj Surgery session
Kovács Kata I. díj Life Sciences II session
Merkely Gergő I. díj Surgery session
Oláh Viktor János II. díj Life Sciences II session
Riczu Alexandra II. díj Pediatrics II session

Végül köszönettel tartozunk a Semmelweis Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsának, hogy lehetővé tette számunkra a konferencián való részvételt.
Köszönjük a megtisztelő figyelmet, vagy ahogy oroszul mondanánk: Спасибо за внимание!

Birtalan Ede