20130828-IMG_2039-szemlkinika-specagy-atado-webModern, nagy értékű kórházi ágyakat kapott a Szemészeti Klinika az Interex-WAGA Kft.-től.  A három felnőtt és egy gyermek ágyat ünnepélyes keretek közt adták át a klinika könyvtárában.

A cég vezetője, Lődi Ernő elmondta, hogy a 90-es évek közepétől adományoznak ágyakat és gyógyászati  segédeszközöket egészségügyi intézményeknek, elsősorban Fejér megyében, mivel székesfehérvári székhellyel működnek. A motoros, sokféleképpen mozgatható ágyakat németországi barátaikon keresztül szerzik be. Jóleső érzés, és büszkeség számomra, hogy ezzel segíthetünk, ezek az ágyak ugyanis megkönnyítik a nővérek munkáját, és kényelmesek a betegeknek – fogalmazott.

20130828-IMG_2064-szemlkinika-specagy-atado-webDr. Németh János, a Szemészeti Klinika igazgatója megköszönte az ágyakat, majd arról beszélt, hogy az épületet ugyan sikerült felújítani, de a belső berendezés megújítására már nem maradt forrás.

Az átadó ünnepség végén bemutatták, hogyan működnek ezek a modern kórházi ágyak, amelyeknek fej- és lábrésze is gombnyomással állítható, ahogyan az ágy magassága is.

Tóth-Szabó Szilvia

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.