A Semmelweis Egyetem Korányi Frigyes Szakkollégiuma szakmai rendezvénysorozatának keretében 2013. április 18-án és 19-én, immár tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a Korányi Frigyes Tudományos Fórumot.
A Fórum célja, hogy előadási lehetőséget nyújtson fiatal kutatók, klinikusok, gyógyszerészek és TDK munkában részt vevő hallgatók számára, elősegítve a diszciplínák közötti tudományos kapcsolatfelvételt. A bírálóbizottságok vezetésére nemzetközileg is elismert szaktekintélyeket kértünk fel. A legjobb előadók szponzoraink által felajánlott értékes díjakban részesülnek. Idén, a tavalyihoz hasonlóan, a Fórumot az egyetem nem magyar anyanyelvű hallgatói számára is meghirdetjük, így a konferencia két nyelven, magyarul és angolul zajlik majd.

Az alábbi három főszekcióban várjuk az előadók jelentkezését:

Alapkutatás
Operatív orvostudomány
Konzervatív orvostudomány

A prezentációk időtartama 10 perc, melyet 5 perces vita követ. A Fórumra való jelentkezés a regisztrációs lap kitöltésével és az absztraktok feltöltésével, elektronikusan történik a www.harsfa.sote.hu honlapon. Itt a jelentkezési lap kitöltésekor lehetőségük van a hallgatóknak kiválasztani, melyik szekcióban szeretnének előadni. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a szekciók besorolásánál a változtatás jogát fenntartjuk.
Az absztraktoknak tartalmazniuk kell a munka célkitűzését, alkalmazott módszereit, a kapott eredményeket és az ebből levonható következtetések rövid összefoglalását. Mindez szóközökkel együtt maximum 2300 karaktert tehet ki.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a beérkezett absztraktok előzetes elbíráláson esnek át. A bíráló bizottság fenntartja a jogot, hogy az általa nem megfelelőnek ítélt előadás-kivonatokat visszautasítsa.

Az absztraktok felöltésére 2013. február 20. és március 10. között van lehetőség. Határidő: 2013. március 10. 24:00

A regisztrációs díj 3000 Ft, melyet az előadóknak a helyszínen kell befizetniük. Vidéki jelentkezőknek korlátozott számban szálláslehetőséget tudunk biztosítani.

A konferenciával kapcsolatos további információk a www.harsfa.sote.hu honlapon érhetőek el. A fórummal kapcsolatos levelezés és bővebb tájékoztatás a kftf2013@gmail.com e-mail címen, illetve a 06 20 8259631 telefonszámon lehetséges.

Szakmai Bizottság
Korányi Frigyes Szakkollégium