Időpont: 2013.01.18. – 10:00

Helyszín: Hungexpo, Budapest Albertirsai út 10.

A kiállításról

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. immár 13. alkalommal rendezi meg az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást.

A két napos kiállításon a felsőoktatási intézmények mellett tankönyvkiadók, taneszközgyártók és -forgalmazók, külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények és oktatással foglalkozó kutatóintézetek mutatják be kínálatukat. Emellett olyan intézményekkel, vállalatokkal és szakemberekkel is találkozhatnak az érdeklődők, akik meghatározó szerepet töltenek be a mai magyar oktatás fejlődésében.

Az ingyenesen látogatható kiállítás kiemelkedő jelentőségű a felvételiző DIÁKOK SZÁMÁRA, hiszen egy időben, egy helyen találkozhatnak csaknem 50 felsőoktatási intézmény képviselőivel és jelenlegi hallgatóival, akiktől megtudhatják a legfrissebb információkat a képzési rendszerről, a szakokról, érdeklődhetnek a felvételi esélyekről és lehetőségekről, a tanulmányi és szociális juttatásokról, a kollégiumi elhelyezésről, illetve az intézmény nyújtotta szabadidős tevékenységekről.

A hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléje azonban nemcsak a felvételizők számára fontos, egyedülálló lehetőséget biztosít a PEDAGÓGUSOK és INTÉZMÉNYVEZETŐK SZÁMÁRA is, hiszen figyelemmel kísérhetik a szakma újdonságait, a taneszközök és módszerek korszerűsödését. A standokon kívül színvonalas szakmai programok és előadások is várják az iskolák tanárait és vezetőit, illetve az oktatás különböző területein érdekelt cégek – mint kiállítók – képviselőit.

A belépés minden látogató számára ingyenes!

További információk a http://kiallitas.educatio.hu/ oldalon