A napokban tartotta a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának Egészségügyi Menedzserképző Központja (EMK) az Egészségügyi menedzser MSc képzés nyílt napját. Az EMK legátfogóbb, kétéves képzése – amelynek jelentkezési időszaka hamarosan, május 31-ével befejeződik – 2012 szeptemberében a 20. évfolyamát kezdi meg.

A nyílt napon a központ számos érdeklődőt fogadott, akik betekintést nyerhettek az iskola hangulatába, elbeszélgethettek a program és az intézet vezetőivel, jelenlegi és végzett hallgatókkal, valamint részt vehettek a tanórákon; az első évfolyamon a Szervezeti magatartás (Dr. Bakacsi Gyula – Corvinus Egyetem) és a másod évfolyamon Egészségpolitika (Dr. Gaál Péter – Semmelweis Egyetem EMK) tárgyak oktatását hallgathatták meg.

A kétéves program megfelel a magyar szakmai és felsőoktatási követelményeknek és a bolognai rendszer szerinti MSc (Master of Science) akkreditációt is megszerezte. Elvégzését elsősorban azoknak ajánlják, akik vezető pozícióban vannak, vagy vezetői ambíciókkal rendelkeznek, és motiváltak meglévő tudásuk rendszerezésére, ismereteik bővítésére.