Majdnem százan – család, barátok, kollégák – köszöntötték hetvenedik születésnapján dr. Pavlik Gábort. A TF Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék tanárának hétköznapjai igen zsúfoltak: egyebek mellett oktat, kutat, gyógyít, sportol, cikkeket és könyvet ír, részt vesz a szakmai kollégium vezetésében, zenei esteket szervez, valamint vezeti a Magyar Sportorvos Társaságot.
A születésnapi vacsorán – mint mondta – rengeteg ajándékot kapott: voltak közte zenei anyagok, művészeti könyvek, képek, anekdoták róla és vele, illetve a Magyar Nemzet 1942. január 29-i száma, címlapján a megszületésének a hírével. Megható volt a vacsora, nagyon sok figyelmességet, kedvességet kaptam – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogyan bírja ezt a tempót, egy interjúban azt mondta: a felesége is folyton azt kérdezi tőle, hogyan tud még ma is ennyit dolgozni, nyugdíjasként. Dr. Pavlik Gábor napja általában hajnali ötkor kezdődik. Mielőtt bemegy az egyetemre, otthon is dolgozik kicsit. Hetente 6-8 órát oktat, sportorvosként rendel, és foglalkozik a PhD hallgatóival is. Munka után szinte azonnal bekapcsolja a számítógépet otthon is, ilyenkor cikkeket ír és olvas, órára vagy kongresszusra készül, tudományos munkát végez, a zenei estekkel foglalkozik. A mindennapok része, hogy kosárlabdázik tanártársaival és rendszeresen bridzsel is.
Elégedett ember vagyok, egyébként is ilyen az alaptermészetem. Nagyon sok mindennek örülök, hogy így alakult az életemben. Az oktatás nélkül nem érezném jól magam, imádok tanítani, imádom a hallgatókat, ez a lételemem. A kutatómunka nélkül szintén nem tudnám elképzelni az életemet. Minden héten legalább háromszor leülök az echokardiográf mellé és veszek fel görbéket. Szerencsére mindig vannak PhD hallgatóim, nagy öröm, hogy mellettem dolgoznak. Büszke vagyok rá, hogy már nyolcan végeztek – sorolta az egyetemi tanár.
Dr. Pavlik Gábor szavai szerint hálás a sorsnak, hogy 1983-ban a vízilabda válogatott mellé került. Fergeteges élményeket hozott az a 26 év, amíg a válogatott orvosa voltam, melyben benne volt hat olimpia – ebből három aranyérem – és számtalan világverseny. Úgy éreztem, hogy elfoglaltságom, koromra tekintettel úgy szép, ha ezt a pekingi olimpia után abbahagyom, de a barátság, a kapcsolat megmaradt – mesélte. 
1983-ban más szempontból is meghatározó év volt az életében, mert akkor kapta az első felkérést arra, hogy tartson zenei estet a hallgatóknak. Mivel éppen Bécsben töltött egy fél évet, a zenei programot egy évvel később indította el. Azóta már több mint száz estet tartottak, a rendezvények hallgatósága általában száz-kétszáz részt vevőt jelent. Az elképzelése annyira bevált, hogy újabb és újabb zenei estekbe vonták be, rendszeres résztvevője például az Orvosok a zenében programsorozatnak is.
Amikor a tervekről kérdeztem, azt válaszolta, hogy az ő korában az ember már nem sző újakat, a régieket azonban mindenképpen folytatni akarja. Nemrég jelent meg Élettan-Sportélettan című tankönyve, amiről nagyon pozitív a visszajelzéseket kapott. Új könyvön ugyan nem dolgozik, de nem kizárt, hogy egyszer összeszedi a vízilabda válogatott mellett töltött évek élményeit, mert rendszeresen biztatják arra, hogy ne hagyja abba az írást.
Az egyetemi tanár nagyon fontosnak tartja a Magyar Sportorvos Társaságban végzett munkáját, melynek ő az elnöke. Szeretnék megfelelni ennek a feladatnak, de ez nem könnyű, a szervezési és intézkedési feladatok külön időt vesznek igénybe, figyelmet igényelnek. Szeretném ezt minél hosszabb ideig csinálni, jó lenne, ha sikerülne elérni a Sportkórház épületének a befejezését. Amit ez ügyben a társaság tud tenni, azt megpróbálom – hangsúlyozta dr. Pavlik Gábor.
T-Sz.Sz.
