A retina implantátumok fejlesztését és gyártását végző német munkacsoport vezetője és több tagja, valamint a multicentrikus vizsgálat monitorai január 24-én hivatalos látogatást tettek a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján a retina implantátummal kapcsolatos tanulmány itteni vizsgálóhelyének megnyitása céljából.

A rendezvény első előadásán prof. dr.Németh Jánosvizsgálatvezető köszöntötte a klinikai vizsgálatban szereplő valamennyi közreműködő személyt és rövid összefoglalást adott az eddigi munkáról. A klinikai vizsgálatok során már megszokott rendben, kisebb munkacsoportokban került sor a részletes tájékoztatókra, amely során a német vendégek bemutatták a vizsgálati módszereket és a jelenlevők gyakorlási lehetőséget is kaptak az elhangzottak kipróbálására.

A hivatalos rendezvényt mindkét fél sikeresnek minősítette.

Forrás: dr. Németh János

SzZs

első sor: Fenesi Teréz (vezető műtősnő, Szemészeti Klinika), dr. Berek Sarolta (Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Szemészeti Klinika), Herczeg Kata (Semmelweis Egyetem, medika), Angelika Braun (Retina Implant, Németország), György Hajnal (Trial Masters, Budapest), Frances Betts (PharmaSights Ltd., Svájc), dr. Anusch Hekmat (Retina Implant, Németország), prof. dr. Süveges Ildikó (Szemészeti Klinika), Németh Orsolya Zsuzsa (Tanácsadó szolgálat, Szemészeti Klinika), dr. Knézy Krisztina (Szemészeti Klinika), dr. Lukáts Olga (Szemészeti Klinika), Csákvári Judit (ELTE GYK Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet) hátsó sor: dr. Maneschg Otto (Szemészeti Klinika), dr. Barcsay György(Szemészeti Klinika), dr. Réthelyi János (Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika), Udo Greppmaier (Retina Implant, Németország), dr. Resch Miklós (Szemészeti Klinika), prof. dr. Németh János (Szemészeti Klinika), prof. dr. Répássy Gábor (Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika), dr. Walter Wrobel (Retina Implant, Németország), dr. Kusnyerik Ákos (Szemészeti Klinika), dr. Kiss Huba (Szemészeti Klinika)