Az orvos- és egészségtudományi képzési területen belül a hallgatói kiválóság rangsorát a Semmelweis Egyetem (SE) Általános Orvostudományi Kara vezeti, itt vannak a legjobb eredményű diákok. Ide került be a legtöbb „elsőhelyes jelentkező”, vagyis olyan diák, aki elsőként jelölte meg az intézményt. A felvettek pontátlaga és a középiskolai tanulmányi versenyeken helyezést elérő hallgatók száma is itt a legmagasabb – derül ki a felsőoktatási intézmények HVG által elkészített, most publikált rangsorából.

Az ápolás és betegellátás alapszakokat összehasonlítva a hallgatói kiválóság rangsorát a SE Egészségtudományi Kara vezeti. Az egészségügyi szervező alapszakok hallgatói rangsorában a SE Egészségügyi Közszolgálati Kara a második helyezést érte el. Bár az ide felvettek rendelkeztek a legtöbb ponttal és a legmagasabb arányban nyelvvizsgával, a Széchenyi István Egyetem hasonló képzését többen jelölték be első helyen.

Az összes felsőoktatási intézmény mind a 167 karát tekintve is bekerült a három legjobb közé a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara. A hallgatói és az oktatói kiválóság mutatóinak együttes rangsorát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara vezeti.

A lista további része alátámasztja azt, hogy a hazai orvosképzés közismerten kiváló, az ELTE BTK mögött ugyanis három orvostudományi kar áll – írják a kiadvány szerzői. „A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara elsősorban kiváló oktatói mutatói, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara kimagasló hallgatói minősége, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara pedig mindkét abszolút alrangsorban mutatott kiegyensúlyozott szereplése következtében kerülhetett az összesített képzési rangsor közvetlen élmezőnyében” – olvasható a kiadványban.

A HVG hetedik éve készíti el felsőoktatási rangsorát az Országos Felsőoktatási Információs Központ adataira támaszkodva. Alapvető szempont a lista készítésénél a minősített oktatók száma s aránya, a hallgatók jelentkezési és pontszámadatai, illetve, hogy a diákok közül mennyien nyertek tanulmányi versenyeket. DP