Negyven-ötven magyar beteg kerülhet fel jövő év elején az Eurotransplanthoz tartozó országok közös várólistájára; köztük lehetnek olyanok, akik napokon belül új szervhez jutnak. Az egy éves átmeneti idő letelte után mind az ezer szervátültetésre szoruló beteg a nemzetközi várólistán lesz – hangzott el az idén a transzplantációról szóló XX. Semmelweis Szimpózium szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Magyarország a Semmelweis Egyetem legrangosabb tudományos eseménye előtt egy nappal írta alá a nemzetközi szervcsere-szervezettel kötött előzetes együttműködési megállapodást. „Magyarország jelentős lépéseket tett a szervtranszplantáció területén az elmúlt évtizedekben, azonban sok feladat áll még előttünk, amelyeket meg kell oldani ahhoz, hogy tovább tudjuk javítani az eredményeinket” – mondta dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, a huszadik alkalommal megrendezett Semmelweis Szimpózium szünetében tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve: részben ezért választották az egyetem legrangosabb tudományos eseményének idei témájául a szervtranszplantációt. A két napos rendezvényre a világ számos országából érkeztek nemzetközi szinten elismert szakemberek, kutatók.

A sajtótájékoztatón szintén résztvevő dr. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár arról beszélt, az Eurotransplanttal kötött előzetes együttműködési megállapodást komoly szakmai konzultációsorozat előzte meg, amely során mindenki egyetértett abban, hogy a fejlődéshez vezető egyik út a csatlakozás. Az első átmeneti évben a halaszthatatlan sürgősségű vese-, szív- és májátültetésre váró betegek, a hiperimmunizált betegek és bizonyos kritériumoknak megfelelő gyerekek kerülnek fel a közös várólistára. „Tehát éppen a legsürgősebb segítségre szoruló, legnehezebben kezelhető betegek jutnak elsőként a nemzetközi összefogásból adódó segítségből” – tette hozzá dr. Szócska Miklós államtitkár.

Bruno Meiser, az Eurotransplant vezetője azt hangsúlyozta: biztos benne, hogy az első átmeneti év tapasztalatai mindenkit meggyőznek a tagság előnyeiről. Kiemelten sürgős esetekben – például ha gombamérgezés miatt heveny májelégtelenség lép fel – az adott beteg az életmentő beavatkozásra szorulók listájára felkerülve két napon belül szervhez juthat az Eurotransplant térségéből. Egy tízmilliós országon belül nem lenne lehetséges ilyen gyorsan megfelelő szervet találni – mondta Bruno Meiser.

Francis L. Delmonico, a Transzplantációs Világszövetség megválasztott elnöke a nemzetközi együttműködések fontosságát emelte ki. A magyar betegek nemcsak az életeket megmentő szervek révén részesülhetnek az Eurotransplant-csatlakozás előnyeiből, hanem azáltal is, hogy Magyarországon is elérhető lesz a regionális szinten felhalmozódott tudás.

A hazai szervátültetések kétharmadát végző Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója, dr. Langer Róbert azt emelte ki: a csatlakozás azoknak a vesebetegeknek is lehetőséget nyújt, akik 15-16 éve várnak szerve, mert érzékenyítettek és nincs az évi 150 hazai donorból számukra megfelelő. Az évi 2000 donorból, amely az Eurotransplant területén lesz elérhető, tízszer nagyobb valószínűséggel fognak szervet kapni ezek a betegek. Dr. Langer Róbert megjegyezte, a tagok közötti egyensúly elve, vagyis, hogy minden ország ugyanannyi szervet kapjon, mint amennyit ad, különösen fontos az Eurotransplanton belül.

További képek a Médiasarok felületén érhetők el.

DP