Orsós Gábor: Elveszett szerelem

Pszichiátriai betegek, professzionális művészek és műkedvelő laikusok teljesen egyenrangúként, együtt alkothatnak a péntek délben kezdődő 24 órás művészeti maratonon, a fővárosi Experidance Rendezvényházban. A program egyik fő szervezője a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája által létrehozott Moravcsik Alapítvány, amely részt vesz a Magyar Pszichiátriai Társasággal együttműködve a nemzetközi Antistigma programban. Ennek jelmondata: „Művészettel a diszkrimináció ellen!” A mostani rendezvény célja is az, hogy csökkentse a mentális fogyatékkal és lelki betegséggel élőkkel szembeni előítéleteket – hangsúlyozta dr. Simon Lajos egyetemi docens.

Földes Szilvia: Anya kisbabával

A múlt évi „Psychart 24”maratonon  – amelynek képeivel cikkünket is illusztráltuk – száznyolcvan résztvevő 231 alkotást készített, a hetven legjobbat kiállították a Budapest Art Brut Galériában. Ez idén sem lesz másként, egy szakértő zsűri választja majd ki azokat a műveket, amelyeket még két hónapig megtekinthetnek az érdeklődők. Fontos ugyanakkor különbséget tenni a művészet terápia és az úgynevezett art brut között. A SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján a páciensek 20-25 százaléka vesz részt – kiegészítő kezelésként – a művészetterápiás foglalkozásokon – mondja dr. Simon Lajos. Az alkotási folyamat és az elkészült kép értelmezése is segíti a gyógyulási folyamatot. A legtehetségesebb pszichiátriai betegek azonban a kezeléstől függetlenül, önállóan és spontán módon is alkotni kezdenek. Az általuk készített képek sorolhatók az art brut irányzathoz.

Bekő Judit: DE emlékére

A Budapest Art Brut Galéria honlapján található tájékoztató szerint az art brut irányzat a XX. század második felében, Jean Dubuffet-nek köszönhetően került egyre inkább a figyelem középpontjába. A képzőművészek, a művészettörténészek és a kritikusok a művészi értékteremtés oldaláról kezdték vizsgálni a pszichiátriai betegek alkotó tevékenységét. A pszichiátriában eleinte a művészi alkotásokban felismerhető pszichopatológiai tüneteket vizsgálták, majd az alkotó tevékenységet, mint terápiás eszközt kezdték alkalmazni a kreatív és művészetterápia keretében. Jean Dubuffet 1949-ben Párizsban rendezett először kiállítást a különböző pszichiátriai intézetekben összegyűjtött művekből. A kiállítás katalógusában jelenik meg először az art brut kifejezés, amelynek szó szerinti jelentése: nyers, brutális, csiszolatlan művészet. DP