Lejárt a meghosszabbított jelentkezési határidő is, augusztus 22-én éjfélig nyújthatták be az általános orvosi diplomával rendelkezők pályázatukat a „Szakorvosjelöltek Markusovszky Lajos Ösztöndíjára”, a gyógyszerész diplomások pedig a „Szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly Ösztöndíjára”. Az egészségügyi államtitkárság ugyanakkor bejelentette: új pályázati kört hirdet. Eddig azok jelentkezhettek, akik augusztus 20-a előtt kapták meg az általános orvosi, illetve gyógyszerészi oklevelüket. Az újabb pályázati körben az ösztöndíj-lehetőség már azok előtt is nyitott lesz, akik csak a hónap végén, esetleg október-novemberben tesznek záróvizsgát. Az államtitkárság a programot kiterjeszti azok számára is, akik még legalább három évig részt vesznek a szakorvos képzésben, vagyis minden, a végzést követő két éves törzsképzésben résztvevő rezidensre – áll a közleményben. Az új pályázattal kapcsolatos kiírás hamarosan megjelenik az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal honlapján.

Az ösztöndíjprogram lényege, hogy a pályázók a jelenlegi bérükön felül további havi nettó 100 ezer forinthoz juthatnak, amennyiben vállalják, hogy a szakképzés befejezését követően legalább annyi ideig dolgoznak Magyarországon, amennyi ideig a plusztámogatásban részesültek. A pályázóknak kötelezettséget kell vállalniuk arra is, hogy a betegellátással összefüggésben hálapénzt, informális kifizetéseket nem fogadnak el. DP