Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Népegészségtani Intézetben az Életmód Konferencia.
A tanácskozást dr. Tompa Anna professzor asszony szervezte meg első alkalommal 2005-ben, azóta is ő a rendezvény elnöke és főszervezője.

November 17-én több mint száz résztvevővel kezdődött a tudományos ülés a Nagyvárad téri Elméleti Tömb Johan Béla előadótermében. A rendezvény fővédnöke dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára volt.

Az idei mottó: „Egészségtudatos életmódra nevelés gyermekkorban”. A konferenciára az ország minden jelentősebb, a témában érintett intézményéből érkeztek előadók.

IMG_3936 másolata