2010. AUGUSZTUS 20-21. Balatonfüred

Jelentkezési határidő: 2010. június 1. éjfél

Tudomány, kultúra és szórakozás egy Balaton parti

nyári konferencia keretein belül

Örömmel értesítünk minden kedves érdeklődőt arról, hogy az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) a 2007-ben és 2009-ben megrendezett diákkonferenciájának sikerén felbuzdulva 2010-ben harmadik alkalommal, ismételten megszervezi a balatonfüredi diákkonferenciát.

Az Amerikai Magyar Orvosszövetség magyar származású orvosok és kutatók szervezete, amely 1968-ban jött létre az Egyesült Államokban. A szövetség a floridai Sarasotában tartja éves találkozóit, ahova a világ minden részéről érkeznek magyar orvosok és diákok. A HMAA hatodéves orvostanhallgatók részére szervez 3 hónapos cseregyakorlatot az Egyesült Államokbeli Buffalóban, mely az egyetemi évek legnépszerűbb elvégezhető cseregyakorlatai közé tartozik. A gyakorlat keretein belül hatodéves gyakorlatok közül több gyakorlat Buffaloban történő letöltésére van lehetőség. A csereprogramra ötödévben kell jelentkezni.

A konferenciára egyetemi hallgatókat, rezidenseket, PhD hallgatókat és orvosokat egyaránt várunk. Fő célunk, hogy összehozzuk azokat, akik már jártak a HMAA által szervezett hatodéves buffaloi cseregyakorlaton, továbbá a magyar orvosi egyetemeken ill. orvosok között népszerűsítsük a HMAA hazai és külföldi rendezvényeit, továbbá a cseregyakorlatot. Ezen kívül tudományos fórumot szeretnénk létrehozni a fenti célcsoportok számára.

A konferencián a magyarországi orvostanhallgatók megismerhetik a HMAA buffaloi hatodéves cseregyakorlatát és a gyakorlaton járt hallgatókat, továbbá a csereprogramot finanszírozó HAESF ösztöndíj alapot, érdekes előadásokat hallhatnak volt és jelenlegi évfolyamtársaiktól, hazai és külföldi orvosoktól, ill. orvostanhallgatóktól.

A multidiszciplináris tudományos előadásokon kívül sport- és kulturális programok is színesítik majd a kongresszust.

A konferencián lehetőség nyílik:

– a hatodéves buffaloi cseregyakorlat és az azt finanszírozó HAESF megismerésére (előadások, diszkussziók keretében)

– megismerkedni az Amerikai Magyar Orvosszövetséggel, és annak vezetőségi tagjaival

– előadást tartani a nemzetközinek számító konferencián bármely orvosi témában, melyről igazolást adunk és későbbi felvételik, pályázatok során azt felhasználhatjátok.

A legjobb előadásokat a HMAA nagy értékű díjjal jutalmazza.

A konferencia főnyereménye a legjobb előadónak: részvétel a HMAA 2010-es sarasotai konferenciáján, ahol az első helyezett a díjnyertes előadását megtarthatja. Az utat a HMAA finanszírozza. A fődíj feltétele a 2010-es balatonfüredi konferencián megtartott ANGOL nyelvű előadás.

A konferencia 2010. augusztus 20-21-én kerül megrendezésre a balatonfüredi Szívkórházban, melyre jelentkezni (mind előadónak mind résztvevőnek) 2010. június 1-ig a www.amosz.extra.hu honlapról letölthető jelentkezési lap kitöltésével lehet.


Előzetes program:

2010. augusztus 20, péntek

09:30 Regisztráció

09:50 Megnyitó

10:15-12:00 Multidiszciplináris szekció I.

12:00 Ebéd

13:00-17:00 Multidiszciplináris szekció II.

18:00 Vízilabdameccs (férfiak-férfiak, nők-nők)

20:30 Bankett vacsora – Helyszín: Borcsa étterem

2010. augusztus 21, szombat

08:00 Multidiszciplináris szekció III.

Benne: körasztal beszélgetés a buffaloi cseregyakorlatról

12:00 Ebéd

13:00-15:00 Multidiszciplináris szekció IV.
15:00 Díjkiosztó, eredményhirdetés. Kvízjáték.

Délután társasági programok (strandröplabda, strandolás stb.)

További információk a www.amosz.extra.hu honlapon találhatók.

Üdvözlettel:

Dr. Tárnoki Ádám Domonkos (tarnoki2@gmail.com) HMAA magyarországi összekötője

Dr. Tárnoki Dávid László (tarnoki4@gmail.com)

Kérdéseivel keresheti egyetemi helyi kapcsolattartóinkat is:

Budapest (SE): Laczkovszki Melinda <mendilla@gmail.com>

Pécs (PTE): Ignácz Ferenc <ferenc.ignacz@gmail.com>

Debrecen (DEOEC): Kovács Emese <mesonc@gmail.com>

Szeged (SZTE), határon túli magyarok hallgatókkal kapcsolatot tartó összekötő: Takács Zoltán <takacszozo@yahoo.com>

Szeged (SZTE): Sevecsek Zsuzsanna <svzsuzsanna@freemail.hu>