Idén a Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) magyar tagozata által meghirdetett Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat első díját a SOTE új IX. kerületi épülete nyerte, második helyet szerzett Veszprém város önkormányzata a Dubniczay palota felújításáért, a harmadik helyezést pedig a szegedi JATE Tanulmányi és Információs Központja érdemelte ki.

MEHRLI PÉTER, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) elnöke a díjátadón kiemelte, egyre nagyobb jelentősége van különösen a FIABCI díjának, hiszen ennek odaítélését előzi meg az egyik legalaposabb zsűrizési folyamat. Fegyverneki Sándor országos főépítész örömét fejezte ki, hogy a korábbi években megszokott 10-12 pályázat helyett idén 23 pályamű érkezett. A SOTE 2008-BAN ÁTADOTT IX. kerületi épületével, ami az Elméleti Orvostudományi Központnak ad helyet, az Arcadom Építőipari Zrt. pályázott. A 23 pályázó között hét különdíjat is kiosztottak. Idén először a pályázók is szavazhattak. Érdekes, hogy a szavazatok több mint 50 százalékával ezt a versengést az újbudai Lágymányosi Park nyerte. Gönczi László, a FIABCI magyar tagozatának elnöke reményét fejezte ki, hogy a most nyertes pályázatok a nemzetközi porondon is megméretik magukat jövőre.

Megjelent a metropol.hu-n