A 250 éves Semmelweis Egyetem nemzetközi hírű, magyar tudományos intézményként 2010 óta támogatja a hazai kultúrát, ezen belül a borkultúrát, illetve a magyar borászokat országos borversenyének meghirdetésével. A versennyel az egyetem a tehetséges, minőség iránt elkötelezett borászoknak biztosít bemutatkozási lehetőséget, a nevezett borok pedig a „Semmelweis Egyetem bora” megtisztelő címet nyerhetik el egy évre.

A Semmelweis Egyetem Borát szakmai verseny keretében választják ki, a bírálóbizottságban az egyetem munkatársai, minősített borbírák, valamint szakújságírók vesznek részt. Az egyetem a kategóriagyőztes borokat egy éven keresztül, a következő, 2021 tavaszi borverseny eredményhirdetéséig reprezentációs célokra, elsősorban exkluzív ajándékként használja.

A desszertbor kategória mellett a fehér- és vörösborokat világfajta, illetve kárpát-medencei kategóriában lehet indítani, így összesen öt kategóriában nyílik lehetőség pályázni, a nevezés díjtalan.

Kárpát-medencei borok kategóriában a több száz éve Közép-Európában termesztett, illetve a magyar kutatók által nemesített vörös, illetve fehér szőlőfajtákkal lehet pályázni, úgy mint olaszrizling, furmint, cserszegi fűszeres, irsai olivér, leányka, királyleányka, kabar, góhér, hárslevelű, zengő, zenit, zéta, zeusz, kéknyelű, juhfark, rózsakő, budai zöld, bakator, balafánt, kékfrankos, kadarka, fekete leányka, purcsin, ezerjó, de nevezhető bármely újabb hazai nemesítés is, illetve olyan házasítások, amelyek ezekre a fajtákra építkeznek elsősorban, például bikavér, egri csillag

A világfajta borok kategóriába várjuk a világszerte ismert és termelt szőlőfajtákból készült fehér-, illetve vörösborokat. Fajták, amelyekkel ebbe a kategóriába lehet nevezni: elsősorban cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, syrah, pinot noir, sauvignon blanc, chardonnay, rajnai rizling, sárgamuskotály, zöld veltelini, pinot blanc, pinot gris, de az egyetem vár minden olyan fajtabort, illetve házasítást, amely valamilyen nemzetközi fajtából készült, legyen az malbec, sangiovese vagy akár egy chenin blanc.

A meghirdetett 5 hivatalos kategória:

– Kárpát-medencei fehérbor
– Kárpát-medencei vörösbor
– Világfajta fehérbor
– Világfajta vörösbor
– Desszertbor

A bormustrát 2020. május 14-én rendezi meg a Semmelweis Egyetem, a díjátadót május 28-án tartjuk.

A versenyre a borokat (3 palack/bor) 2020. március 26-tól várjuk. A beküldés határideje május 12. 12 óra.

A borokat a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság címére várjuk: 1085 Budapest, Üllői u. 26., I. emelet 107. Az iroda nyitva tartása: hétfő-csütörtök 8.00–16.00, péntek 8.00–14.00 óra.

Letöltés:
versenyszabályzat (pdf)
nevezési lap (docx)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.